2014. július. 13. 09:55 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 13. 09:44 Itthon

Záhony: sok a turista, három órát várakoznak

A Záhony és Csap közötti magyar-ukrán közúti átkelőhelyen vasárnap délelőtt három órát kell várakozni, mert sok a vendégmunkás és a turista.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság jelentése szerint a határállomás forgalma az utazó vendégmunkások, illetve a turisták száma miatt nagy, így a kilépő személyforgalomban 180 perces várakozásra kell számítani az Ukrajnába tartóknak.

A rendőrség azt javasolja az utazóknak, hogy Záhony helyett a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya-Harangláb, illetve a 7-től, 19 óráig utazókat fogadó Barabás-Mezőkaszony közötti átkelőt, valamint az éjjel-nappal nyitva tartó Tiszabecs-Tiszaújlak közötti határállomást válasszák. A 3,5 tonnánál könnyebb járművekkel közlekedőknem pedig a Beregsurány-Asztély közötti határállomást is javasolják.

Hirdetés