2014. július. 11. 12:24 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 11. 13:11 Itthon

Pintér a szolgálat halottjává nyilvánította a motoros rendőrt

A szolgálat halottjává nyilvánította Pintér Sándor belügyminiszter azt a motoros járőrvezetőt, aki hétfőn halt meg egy balesetben Balástyánál – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

Holik Tamás Attila rendőr zászlós temetése katonai tiszteletadás mellett július 17-én 13 órakor lesz Szeged-Tápén, az Újtemetőben.

A járőrvezető motorkerékpárjával hétfőn szolgálati feladatának teljesítése közben, az 5-ös út 145-ös kilométerénél összeütközött egy személyautóval. Mentőhelikopter érkezett a helyszínre, de a zászlós életét nem tudták megmenteni.

Holik Tamás Attila 1979-ben született Hódmezővásárhelyen. A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola elvégzése után 2001-ben kezdte meg hivatásos szolgálatát szülővárosában járőrként, majd 2002-ben ellenőrző motoros járőrnek nevezték ki.

2004-ben a megyei rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző alosztályához került, járőrvezetői beosztásba. Később vizsgálóként, majd tavalytól ismét ellenőrző motoros járőrvezetőként dolgozott. Munkája elismeréseként soron kívül főtörzsőrmesteri és zászlósi rendfokozatba léptették elő.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.