2014. július. 02. 11:38 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 02. 12:33 Itthon

Nézőpont: most az LMP sem érné el a parlamenti küszöböt

A Fidesz-KDNP továbbra is magabiztos fölénnyel vezeti a pártok versenyét, a megkérdezettek 37 százaléka szimpatizál a kormánypártokkal a Nézőpont Intézet legutóbbi közvélemény-kutatása szerint. A felmérést a Heti Válasz megbízásából készítették június 16-a és 28-a között, ezer embert kérdeztek meg telefonon, és szerdán hozták nyilvánosságra az eredményeket.

Az európai parlamenti választás utáni első közvélemény-kutatásuk alapján a Fidesz-KDNP továbbra is fölényesen vezeti a pártok versenyét, az összes megkérdezett 37 százaléka nyilatkozta, hogy a kormánypártok szimpatizánsa.

A három baloldali párt közül az MSZP az összes megkérdezett között 8 százalékon áll, a DK 4, az Együtt-PM 3 százalékon. A három baloldali párt támogatottsága folyamatosan változik, még nem kristályosodott ki, hogy hosszú távon miként alakulnak a pártok közötti erőviszonyok – olvasható az eredmények elemzésében.

A Nézőpont Intézet megállapította: az LMP hasonló támogatottsággal rendelkezik, mint a DK (4 százalék), a Jobbik pedig 11 százalékos szimpatizánsi arányával jelenleg a második legerősebb párt.

59 százalékos választási aktivitás mellett, a potenciális támogatottsági adatok hasonló struktúrát mutatnak. A Fidesz-KDNP 47 százalékos előnnyel vezet, a kormánypártot a Jobbik követi 19 százalékkal, a baloldali blokk legerősebb pártja pedig az MSZP 14 százalékkal. Az LMP és a DK 7-7 százalékon áll, az Együtt-PM-nek pedig 6 százalékos a támogatottsága a potenciális szavazók között.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.