BKK: indulhat a 3-as metró felújításának tervezése
Határidőre, vagyis július 8-ára lezárhatja a BKK a 3-as metró felújításához kapcsolódó tervezői tendert a Fővárosi Közgyűlés hétfői döntése után. A képviselők úgy határoztak, hogy a rendelkezésére álló 635 millió forint uniós forrást további 1,2 milliárd forinttal egészíti ki. A BKK szerint a tender határidejének betartása garantálja a metrófelújítás tervezésére biztosított uniós források sikeres felhasználását.
A Fővárosi Közgyűlés ellenszavazat nélkül támogatta hétfőn a források biztosítását, így elkészülhet az 3-as metróvonal rekonstrukciójáról és északi meghosszabbításáról szóló megvalósíthatósági tanulmány.
A 3-as metró nagyon rossz állapotban van már, felújítása nem halogatható tovább.
Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a hétfői közgyűlésen azt ígérte, hogy olyan tervcsomagot készítenek, amelyben minden benne lesz a felújítás megindításához. A részletek között említette, hogy az egész vonal állapotát felmérik, teljes körűen előkészítik az állomások építészeti megújítását, előkészítik a részleges akadálymentesítést, valamint tanulmánytervet készítenek az újpesti meghosszabbításhoz.
Szintén megvizsgálják, hogy a 3-as metró vonalán a járműcsere, vagy a mostani vonatok felújítása lenne-e inkább indokolt.
A szerelvénycsere becsült költsége 60-90 milliárd, az infrastruktúra felújítása pedig további körülbelül 100 milliárd forint.
Az előkészítő feladatok ellátására korábban kiírt eljárás eredménytelenül volt, mert a pályázók túl magas árat kínáltak. A BKK ezért hirdetmény nélküli tárgyalásos formában, a korábbi ajánlattevők meghívásával folytatja a munka kivitelezéséhez szükséges eljárást, melyet az ígéretek szerint július 8-áig lezárnak – olvasható az erről szóló közleményben.
Maga a felújítás előreláthatóan a 2014–2020-as európai uniós pénzügyi ciklusban valósulhat meg – tették hozzá.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.