2014. június. 30. 05:55 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 30. 09:15 Itthon

Nyilvános a jelentés: nem irányította senki a Gönczöt kifütyülő szkinhedeket

Miután az Alkotmányvédelmi Hivatal ehhez hozzájárult, közzétette az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapján az 1992-es, Göncz Árpád beszédének megakadályozásáról készült NBH- (Nemzetbiztonsági Hivatal) jelentést Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke – számol be róla a hétfői Magyar Hírlap.

A közzétett jelentésből egyebek mellett kiderül, hogy a nemzetbiztonsági szolgálat október 23-án figyelemmel kísérte a vidékről vonattal érkező szkinhedcsoportok budapesti mozgását. A dokumentum szerint miután a Kerepesi temetőben megemlékeztek az 1956-os forradalom mártírjairól, Zuglóban teáztak, majd a Parlamenthez "utaztak". 

"Az itt összegyűlt, mintegy 4000 fős tömegben egymástól elkülönülve két szkinhedcsoport tagjai megjelenését regisztráltuk. Amikor az ünnepi megemlékezésen köztársasági elnök úr beszédére került volna sor, a tömegből személyek becsmérlő jelszavakat kiabáltak, megakadályozva ezzel az ünnepi beszéd elmondását. Nem észleltünk olyan tevékenységet, amely arra utalt volna, hogy ennek a szituációnak a kialakítását valaki(k) tudatosan irányították volna" – olvasható a lap szerint a Füzessy Tibor miniszternek szignált irományban. A tévészékháznál később azért nem történt atrocitás, mert a helyszínen jelentős rendőri erőket vontak össze – teszik hozzá. 

Simon Sándor vezérőrnagy a cikk szerint kitér arra is, hogy az október 23-án történtek előtti napokban Göncz Árpádot becsmérlő röpcédulákat terjesztettek, többek között ezek miatt lehetett számítani a provokációra.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.