2014. június. 03. 15:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. június. 03. 16:32 Itthon

A Citadella fogságába esett több budapesti rádió

Birtokvita miatt nem tud hozzáférni több budapesti rádió a Citadellán lévő adóberendezésükhöz, pedig szükség lenne rá, mert baj van az adásukkal. Az Index a Tilos Rádió facebookos bejegyzését idézi ezzel kapcsolatban.

Csütörtök óta zavaró zaj hallható a Tilos Rádió földi sugárzású adásában. „Korábban, ha hasonló hiba jelentkezett, felbringáztunk a Citadellára, aztán a megfelelő dokumentáció nyomán megkaptuk az adóhelyiség kulcsát, majd megtörtént a hiba javítása” – olvasható a Tilos posztjában, illetve az Indexen.

Pár hete az állam egyoldalúan felbontotta a szerződést a Citadella üzemeltetőjével, a területet kordonnal vették körbe és őriztetik. Emiatt a Citadelláról sugárzó rádióadók is fogságba estek.

A Tilos antennáját üzemeltető szakember megadta az elérhetőséghét a Nemzeti Vagyonkezelő illetékesének, aki azt mondta, hogy a rádióknak engedélyezik a bejutást, ha ezt előtt írásban kérik.

„Jeleztük, hogy ott többmilliós készülékek működnek 24 órában, és ezek nem maradhatnak műszaki felügyelet nélkül, továbbá, hogy egy rádió üzemzavara nem kezelhető levelezések, engedélyezések útján... stb. A levelet megírtuk és péntek reggel...várjuk a fejleményeket, hallgatjuk a zúgást" – közölték a közösségi rádiótól.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.