Parlamenti párttal nem közösködik ősszel az LMP
Nem akar közös jelöltet állítani az LMP parlamenti párttal, és az országgyűlésben ülő függetlenek szervezeteivel sem – így döntött a párt kongresszusa szombaton. Helyi civilekkel viszont együttműködnének.
Az LMP nem állít közös jelöltet egyetlen parlamenti párttal sem az őszi önkormányzati választáson – az erről szóló határozatot az LMP szombati kongresszusa fogadta el. A párt országos választmányának két tagja ezt újságíróknak mondta a tanácskozás alatt.
Keresztes László Lóránt szerint ez azt jelenti, hogy sem parlamenti frakcióval rendelkező pártokkal nem akarnak együttműködni ősszel, sem olyanokkal, akik független képviselők által vannak jelen a törvényhozásban. Gerstmár Ferenc pedig bejelentette: az LMP keresi annak lehetőségét, hogy miként működhet együtt az önkormányzati választáson olyan helyi civil szervezetekkel, amelyeket a kormányoldal az elmúlt négy évben igyekezett kizárni a helyi politikából.
Azokkal tudják elképzelni a közös munkát, akik hozzájuk hasonlóan alulról szerveződve szeretnék megváltoztatni a politikát, és „nem a nemzetközi csoportok magyarországi megbízottjaiként vagy a mindent központosítani akaró kormány által”. Az együttműködések kereteit az országos választmány dolgozza majd ki, de azok helyi szinten köttetnek.
A kongresszus ellenszavazat nélkül fogadta el a döntést, amely szerintük azt mutatja, hogy az LMP-ben az elvi irányokkal kapcsolatban egyetértés van.
A kormány önkormányzati választásokkal kapcsolatos kezdeményezéséről azt mondták: visszautasítják, hogy a Fidesz a törvényeket a saját lehetőségei optimalizálásához alakítja és azt sem támogatják, hogy néhány hónappal a választások előtt módosítsanak a szabályokon.
Szerintük a következő hónapokban az ellenzéki térfélen is jelentős változások következhetnek be, így egyelőre nem adható válasz arra, milyen esélyekkel indul ősszel az LMP. A szombati kongresszuson a jelöltek személyéről még nem tárgyaltak, ezek a kérdések a következő hetekben dőlhetnek el. Az LMP tisztújítása az őszi választások után várható.