2014. május. 30. 12:43 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 30. 12:41 Itthon

Postát rabolt Szigetcsépen, már másnap elfogták

Egy nap alatt elfogták a rendőrök azt a 66 éves szigetcsépi férfit, aki a gyanú szerint szerda délelőtt kirabolt egy helyi postát - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a férfi fegyverrel vagy annak utánzatával bement a szigetcsépi postahivatalba, az alkalmazottakat megfenyegette és készpénz átadására kényszerítette. A gyanúsított a megszerzett pénzzel elmenekült.

A férfit csütörtök délután szigetcsépi lakásán elfogták és előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették. A házkutatáskor a nyomozók a rabolt pénz nagy részét megtalálták. A férfi elmondása szerint a hiányzó összegből csekkeket fizetett be egy postahivatalban.

A rendőrség a férfi ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, s kezdeményezik előzetes letartóztatásának elrendelését.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.