Xanax és "szerb bérgyilkosok" a belvárosi ingatlancsalásos ügyben
Még elsőfokú ítélet sincs a belvárosi ingatlancsalás-sorozat ügyében, de az már tényállásként szerepel egy másik büntetőeljárás jogerős ítéletében. Ezt maga a bíró is furcsának találta a keddi tárgyalási napon, ahol kiderült az is, hogy a másik ügyben emberölés előkészülete volt a vád: állítólag a csalási ügy miatt akarta az egyik vádlott az üzlettársát, egy másik vádlottat eltenni láb alól.
Egy olyan ügy is előkerült a belvárosi ingatlancsalás-sorozat nyomán indult perben a keddi tárgyalási napon, melyben a vád emberölés előkészülete volt. Mint arról korábban beszámoltunk, hamis önkormányzati igazolásokkal több tucat embert vertek át önkormányzati lakások megszerzését ígérve magánszemélyek, akiknek az ügyét május 19-én kezdte el tárgyalni a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB).
A vádirat szerint a vádlottak összességében 250 millió forinttal károsították meg ügyfeleiket. A becsapottak között van többek között Czomba Sándor államtitkár, Belénessy Csaba, az MTI volt vezérigazgatója, valamint Árpa Attila és édesapja, Árpa József is. Az ügy 2010 óta van a bíróságon, de eddig valamiért mindig elhalasztották a tárgyalást. A vádlottak egymásra mutogatnak az ügyben, s állítják, úgy tudták, valós volt az önkormányzat ingatlanértékesítési szándéka.
A vádlott egy emberölés előkészületének sértettje volt
Kedden a másodrendű vádlottat hallgatták meg. O. György ellen húsz elfogatóparancs volt kiadva, és idén februárban került előzetes letartóztatásba. A férfi nem kívánt új vallomást tenni, ezért Gyárfás Krisztina bírónő ismertette a még korábbi, a rendőrségen tett vallomását. Ezekben több ellentmondást is felfedezni vélt az ítész, ezért külön megjegyezte a tárgyaláson, hogy ezek tisztázásához fontos, hogy O. György együttműködjön a bírósággal, amit a vádlott meg is ígért. O. György a vallomásában mindvégig kitartott amellett, hogy az önkormányzati dokumentumokat O. Ferenctől kapta, és úgy tudta, hogy azok Rogán Antal hiteles aláírásaival vannak ellátva.
A két férfi 2002 óta ismerte egymást, barátok voltak, de az ügy szembefordította őket egymással. O. Ferenc O. György vallomásának köszönhetően lett az ügy fővádlottja, ezért – mint azt a Győri Ítélőtábla jogerős ítélete igazolva látta – az előbbi úgy döntött, hogy megszabadul üzlettársától, és ennek érdekében egy ismerősén keresztül eljutott T. Attilához, akiről úgy tudták, hogy ismer szerb bérgyilkosokat. T. Attila háromezer euróban szabta meg a feladat elvégzésének az árát.
Az akció színhelye egy tatbányai panellakás
Úgy tervezték, hogy O. Györgyöt Tatabányára csalják, egy kölcsönkért panellakásban italba kevert nyugtatóval elkábítják, a többit pedig a szerb bérgyilkosokra bízzák. Első körben majdnem lefújták az akciót, mert T. Attila azt mondta, még sem tudnak jönni a szerbek, néhány óra múlva azonban már arról tájékoztatta O. Ferencéket, hogy minden mehet a kigondoltak szerint, mert úton vannak az emberek. O. Ferenc autójával elvitte O. Györgyöt Tatabányára, útközben Zsámbékon megvacsoráztak. A lakásba bejutva felajánlották O. Györgynek, hogy válasszon, mit szeretne inni. Amikor a férfi sört kért, rögtön felkínálták helyette a behűtött vörös bort.
O. György elfogadta az italt, de mire kiöntötték és felszolgálták neki a bort egy pohárban, negyedóra is eltelt. Az italt, a konyhai zajokat és az egész körítését O. György furcsának találta, és végül nem volt hajlandó meginni a vörösbort. Aztán már hiába ajánlottak sört is, a férfi maga vett ki a hűtőből egy kisüveg ásványvizet. O. Ferenc és ismerőse távozott, messzire azonban nem jutottak, mert belefutottak a rendőrök karjaiba, akiket O. György hívott ki.
A tényállás késznek vette a mostani ügyben való bűnösséget
Az eljárás során a szakértők megállapították, hogy a borba Xanaxot kevertek, ami nem okozhatott volna károsodást O. Györgynek. Kiderült az is, hogy T. Attilának egyáltalán nem voltak szerb bérgyilkos ismerősei, csak éppen néhány ezer eurót akart lehúzni O. Ferencről. Őt és társa bűnösségét a bíróság megállapította, és O. Ferencet – a hvg.hu tudomása szerint – felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
Ezt a jogerősen letárt büntetőeljárást a bíró O. Ferenc ügyvédjének egyetértésével azért tette a csalás miatt folyó eljárás anyagává, mert, mint megjegyezte, úgy hoztak jogerős ítéletet, hogy a tényállás tekintetében most igyekszenek kideríteni, mi is történhetett valójában. Gerencsér Ferenc védő hozzátette: érdekes helyzet lehet az, ha a csalással vádolt ügyfeléről kiderül, hogy ártatlan.