2014. május. 26. 13:18 Cs. B. Utolsó frissítés: 2014. június. 17. 18:08 Itthon

A TV2 leadott egy videót: a rendőri intézkedést rögtön másként látta a BRFK

Felfüggesztették azt a rendőrt, aki április elején Budapest belvárosában intézkedett egy meztelenül őrjöngő férfival szemben. Ugyanarról a személyről van szó, akivel szemben néhány héttel később a bazilikánál is kénytelenek voltak rendőrök eljárni, és amely intézkedés ügyében ugyancsak felfüggesztettek egy rendőrt. Az eset furcsasága, hogy a BRFK a korábbi rendőri intézkedést mindaddig szakszerűnek találta, amíg a Tv2 le nem adott egy, a Youtube-ra is feltett videót.

Nem merünk majd intézkedni, kétszer is meg fogjuk gondolni, hogy érdemes-e egy őrjöngő, zavarodott embert megfékezni – jegyezték meg rendőrök név nélkül a hvg.hu-nak azzal kapcsolatban, hogy egyik kollégájukat felfüggesztették munkájukból, miután egy másfél hónappal ezelőtti intézkedést a parancsnokok először szakszerűnek, majd mégis jogellenesnek minősítettek. Az állásfoglalásuk feltehetően nem volt független attól, hogy a jelenetet egy civil videóra vette, amit a Youtube-on megtalált (a videóban megjelenő képsorok megzavarhatják a nyugalmát) és néhány nappal ezelőtt leadott a Tv2.

A Bécsi utcában elfogott őrjöngő

Rendőrök kollégájuk intézkedéséről azt mondták el a hvg.hu-nak, hogy április 7-én riasztották őket amiatt, hogy a főváros központjában, a Széchenyi utcában egy férfi meztelenül őrjöngött. „A Bécsi utcánál érték utol, ott teperték le a földre. Miközben a bilincset feltették rá, a férfi ellenállt, és akkor történt az, hogy kicsúszott a kollégám kezéből” – mondta az egyik rendőr. Hozzátette: ilyen esetben nincs könnyű helyzetben egy kolléga sem, mert nagyon gyorsan kell cselekedni, ráadásul olyan emberrel szemben, aki mindent megtesz azért, hogy akadályozza a rendőri intézkedést. (A videón nem azonosítható igazán, hogy a "férfi kicsúszott a rendőr kezéből", csak az, ahogy felemeli a járdáról és kb fél méter magasból ledobja a férfit a földre – a szerk.)

A férfi a rendőr elmondása szerint őrjöngött, a fejét verte a betonba, és miután sikerült a magán kívül lévőt megbilincselni, a mentők és a rendőri erősítés is kiért. A zavarodott embert csak azt követően lehetett beszállítani a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriájára, hogy nagy adag nyugtatót kapott. Az egész jelenetet felvette egy magánszemély, aki a rendőrségre is betelefonált, hogy segítő szándékkal beszolgáltatná a testületnek a videót. A hvg.hu tudomása szerint ez meg is történt.

Újabb ámokfutás a Bazilikánál

A magánvideós a felvételt néhány héttel később felpakolta a Youtube-ra. Ennek apropóját az adta, hogy az őrjöngő férfi április 27-én – szintén meztelenül – a Szent István Bazilika környékén ismételte meg az őrjöngését, fekáliával kente be és üveggel vágta meg magát.

Az eljáró rendőrök egyikét, mint ahogy arról a 444 és az Index beszámolt, felfüggesztették. A hvg.hu információi szerint a közvetlen felettesét, a BRFK Központi Gépkocsi-járőrszolgálat Osztály vezetőjét a Biztosítási Osztályra helyezték át. A BRFK a hvg.hu-val megkeresésünkre közölte, hogy az eljáró rendőrt ideiglenesen függesztették fel, míg az osztályvezető áthelyezése nincs összefüggésben az üggyel. A rendőri fellépés egyébként jogszerűtlen, szakszerűtlen és aránytalan volt – írták a BRFK válaszában. Rendőrök a hvg.hu-nak elmondták, szakszerűtlen intézkedés esetén általában nem jellemző, hogy azonnal kirúgják az érintett rendőrt, hanem az iratokat megküldik az ügyészeknek, és rájuk bízzák a döntést. Amíg az ügyet kivizsgálják, a rendőr dolgozhat – tették hozzá. Az ügy jogerősen egyébként nem zárult még le.

Emellett arról beszéltek a hvg.hu-nak, hogy hiányolják a parancsnoki kiállást, és hogy itt egy korábbi szakszerűnek mondott intézkedés utólagos átminősítéséről van szó. Szerintük ez elbizonytalanítja az állományt, a rizikósnak látszó helyzetekben pedig nem mernek esetleg intézkedni, hogy nehogy később aztán bajuk legyen abból.

A bazilikánál történtek után a Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiáján derült csak ki, hogy a zavarodott férfi Hepatitis C-vel fertőzött, a járőröknek a ruhájukat is le kellett adniuk. A férfit később kiengedték, és beszámíthatónak nyilvánították, hiszen május 16-án a Pesti Központi Kerületi Bíróságon jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélték, amelynek végrehajtását két évre próbaidőre felfüggesztették. Ennek időtartamára pártfogó felügyelet alá helyezték.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.