Az MSZP továbbra is Hornról akar termet elnevezni
Tiltakoznak a házelnök döntése ellen.
Ujhelyi István a szocialisták EP-képviselőjelöltje közleményben tudatta, hogy fenntartja javaslatát arról, hogy Horn Gyuláról nevezzenek el termet a Parlamentben. Így fogalmaz: „azután, hogy az Európai Parlamentben – magyar és német képviselők közös kezdeményezésére – termet neveznek el Horn Gyuláról, nemrég azzal a kezdeményezéssel éltem, hogy viselje Magyarország korábbi miniszterelnökének nevét egy terem a magyar törvényhozás épületében is. Egyúttal jeleztem, hogy amennyiben a kormánypártok hasonló javaslattal élnének Antall József kapcsán, a szocialisták támogatni fogják a kezdeményezést”.
Újhelyi azt írja, hogy Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke ezzel kapcsolatos írásbeli megkeresésére nem reagált, csak a Népszabadság újságírójának válaszolt. A Fidesz választmányi elnöke szerint "sem erkölcsileg, sem politikailag nem időszerű és indokolt", hogy "az 1956-os karhatalmista" Horn Gyula nevét országházi terem viselje.
A volt parlamenti alelnök szerint Horn Gyula egy nagy európai volt, és „úgy látszik, azzal, hogy terem viselje a nevét a magyar Országgyűlésben, meg kell várni, míg Kövér László távozik a közéletből”.