Itthon hvg.hu 2014. május. 23. 06:43

Norvég nagykövet: Nincs ok a civil alap felfüggesztésére

Norvégia magyarországi nagykövete, Tove Skarstein a VS.hu-nak azt mondta, Lázár János levelét megkapták, de ennek ellenére nem változtatnak álláspontjukon, és nem függesztik fel a civil alap programjait. A levelezésen kívül személyes tárgyalások egyelőre nincsenek, de augusztusig kéne megegyezni, ha nem akar a kormány pénzt elbukni.

Tove Skarstein
MTI / Kovács Attila

Lázár János múlt heti levelében azt kérte, hogy Norvégia az EGT és Norvég Alapokból érkező pénzek részleges felfüggesztését igenis terjesszék ki – a kormány már korábban hangoztatott kérésének megfelelően – az Ökotárs Alapítvány által kezelt programra is.

Tove Skarstein nagykövet a VS.hu-nak elmondta: a donor országokat képviselő Finanszírozási Mechanizmus Bizottság (FMC), amely az alapok kifizetéseinek felfüggesztéséről is döntött, megkapta a magyar kormány hivatalos levelét, de Norvégia a Norvég Civil Alap, valamint az Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz című program felfüggesztésére semmilyen okot nem lát, így ezeket semmilyen módon nem érinti a felfüggesztésről szóló döntés. Ebben a kérdésben nem változott az álláspontjuk és ez "továbbra sincs napirenden" – fogalmazott a nagykövet. Személyes tárgyalások sincsenek egyelőre, "jelenleg mindkét fél a tárgyalások előkészítésén dolgozik".

A kormány által szerdán bejelentett Kehi vizsgálattal kapcsolatban Tove Skartsein meglepőnek nevezte, hogy a magyar kormány újra felhozza a Norvég Civil Alappal kapcsolatos vádjait. Emlékeztetett rá: mint azt a norvég kormány Európa-ügyekért felelős minisztere, Vidar Helgesen a Lázár Jánosnak írt hivatalos levelében leszögezte, ezeket a vádakat megalapozatlannak tartják és ennek megfelelően semmi okát nem látják egy ilyen vizsgálatnak.

Nagyjából augusztusig van ideje megegyeznie a kormánynak a Norvég Alappal. Jelenleg ugyanis a felfüggesztés nem jár pénzügyi veszteséggel Magyarország számára, de ha augusztusig sem sikerülne megállapodni az alapok kormányon belüli kezelésének kérdésében, akkor Magyarország valóban eleshet forrásoktól.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.