Közel három éve nem kap semmilyen járadékot, kiesett a szociális ellátórendszerből egy rászoruló, rákos beteg asszony: korábbi rokkantellátása megszűnt, a 2011-es törvénymódosítások miatt újfajta juttatásra nem jogosult. Méltányosságból a 2012-től létező új tb-rendszerben már nem lehet járadékot kapni, több évtizedes munkaviszonya alapján pedig hiába járna az 52 éves, áttétes rákkal küzdő asszonynak nyugdíj, nem valószínű, hogy megéri a nyugdíjkorhatárt. Ember a társadalombiztosítás senkiföldjén.
„A Miniszter Elnök Úr úgy nyilatkozott a tévében, hogy senkit nem hagynak az út szélén. Hát engem belelökött az árokba” – így írta le kilátástalannak tartott helyzetét a tarnazsadányi Törő Istvánné, akivel először személyesen az Országos Onkológiai Intézet előtt találkoztunk, ahová elhozta magával az évek alatt vaskosra dagadt dossziéját. Az áttétes rákkal küzdő asszony esete iskolapéldája annak, amikor valaki egyszer csak „ex lex” találja magát: a régi törvény alapján járó ellátás már nem létezik, a törvénygyárban rapid módon elkészült jogszabályi feltételeknek viszont már nem felel meg. Csak az a kérdés: ilyenkor miből éljen meg, aki dolgozni betegsége miatt nem tud, az évtizedes munkaviszonya alapján járó nyugdíj korhatárát pedig nem valószínű, hogy megéri.
„Daganatos lettem, pedig semmi káros szenvedélyem nincs. 27 év 143 napom van ledolgozva, addig volt rám szüksége az államnak, amíg vonták tőlem a nyugdíjjárulékot. Akik nem dolgoznak, azoknak jár valami, én viszont majdnem három éve semmilyen állami ellátást nem kapok” – mondta a hvg.hu-t megkereső Törőné. Az 52 éves asszony már 2008 óta betegeskedett, 2010-ben derült ki, hogy áttétes mellrákja van, egymást követték a műtétek, közben trombózist, majd tüdőembóliát kapott. „Azért mert rákos vagyok, még élni szeretnék. Viszont hogy éljen az ember egészségesen, mikor még enni sem tud?” – kérdezte.
Családjával egy kis tarnazsadányi házban él, a történetüket alátámasztó iratok egy részét a helyi önkormányzattól tudták e-mailben átküldeni szerkesztőségünkbe, hiszen náluk még villany sincs. A férje 39 ezer forintos rokkantnyugdíjából tengődtek, közben a legkisebb lányuk még középiskolába járt. Végül nem volt más megoldás, katonaként szolgáló fia kisgyerekes családjával visszaköltözött hozzájuk, eladva egy ingatlant, hogy az ezért kapott pénzből egy időre fedezni tudják a kiadásokat.
Korábban sem voltak jómódúak, de a család teljes ellehetetlenülése az asszony szerint azzal kezdődött, hogy 2011. október 1-vel megszüntették a rokkantsági nyugdíját, amit egy éve kapott, azóta, hogy súlyos daganatos betegséggel leszázalékolták.
Az asszony ügyét jól ismeri Dajkó Péter, a Heves Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szervének igazgatóhelyettese, aki a hvg.hu-nak azt mondta: a hatóságok mindenben a jogszabályoknak megfelelően jártak el. Szerinte a problémát az okozza, hogy az asszony nem a megfelelő eljárást kezdeményezte, csakhogy közben pont változott a jogszabály, és az új törvény által támasztott feltételeknek már valóban nem felel meg.
Eléggé beteg, de nem eléggé biztosított
Nem sokkal az ellátások rendszerének változása előtt állapították meg ugyanis, hogy Törő Istvánné – bár az egészségromlása fennáll – rehabilitálható, ezért megszűnt a rokkantsági nyugdíja. A szakember szerint ekkor kellett volna rehabilitációs járadék iránti kérelmet benyújtania, csakhogy a család inkább a rokkantsági nyugdíj megvonása miatt fellebbezett. Amit másodfokon is elutasítottak, csakhogy a valódi gond az, hogy mire a döntés megszületett, addigra átértünk 2012-be, többé nem kérhette a rehabilitációs járadékot sem, miután ez a támogatási forma is megszűnt, és átalakult mind a rokkantellátás, mind a rehabilitációs ellátás feltételrendszere.
Ha a váltás idején kapott volna rokkantnyugdíjat, automatikusan átkerült volna az új rendszerbe. Az új törvény szerinti, úgynevezett megváltozott munkaképességű személyeknek járó ellátást pedig már azért nem kaphatta meg, mert noha az egészségügyi állapota alapján erre jogosult lenne, nincs meg az ehhez szükséges biztosítási ideje az elmúlt öt, tíz, illetve tizenöt éven belül sem – magyarázta a jogi hátteret az igazgatóhelyettes. A törvény szerint például az igénybejelentést megelőző öt évben legalább 1095 nap (3 év) biztosítási időt kell szerezni, csakhogy Törőné akkor már betegsége miatt otthon volt, illetve egy ideig ők nevelték legidősebb lányának kisfiát, így ő volt gyesen az unokájukkal. Előtte pedig – mióta állása a közeli termelőszövetkezettel együtt megszűnt – idénymunkákból élt. Így összességében nincs elég biztosítási ideje, bár az áttétes rák miatt „egészségi állapotának mértéke 34 százalék, C2 minősítési csoport”, vagyis ez alapján járna a megváltozott munkaképességű személyek ellátása. (Tíz éven belül legalább 2555 napon át, 15 éven belül legalább 3650 napon át kellett volna biztosítottnak lennie – a szerk.)
Dajkó Péter szerint így a tarnazsadányi asszony esete „speciális”, hiszen a jogszabályváltozásnál a többség gond nélkül került át egyik ellátásból az új rendszer szerinti másikba. „Ha létezne méltányossági megállapítási kategória, ő nyilván abba tartozhatna, de jelenleg a rehabilitációs szakigazgatási szerv nem tud a részére ellátást megállapítani” – mondta.
A család viszont már a „rehabilitálható” minősítéssel sem értett egyet, ami azt jelenti, hogy korlátozottan, 4 órában dolgozhatna. Állítják, mikor erre rákérdeztek az orvosnál, az kizártnak tartotta, hogy az asszony ebben az állapotban munkát vállaljon, úgy fogalmaztak, ebben az esetben „nem vállalják a felelősséget” érte. Arról pedig nem tudtak, hogy nem a rokkantnyugdíjat megszüntető határozat ellen kellene harcolniuk, hanem a másik járadékot kellett volna intézniük. „Senki nem hívta fel erre a figyelmünket, csak később, már a bírósági eljárásban derült ki, mit ’kellett volna’ kitölteni” – mondta az asszony férje, Törő István. Hozzátette, ők egyszerű emberek, de mindenhová próbáltak telefonálni, érdeklődni.
Csak az elutasítások gyűlnek
Erről tanúskodik a hvg.hu-nak átadott vaskos akta, amit mostanra megtöltenek az asszony kézzel írt, esdeklő hangvételű kérelmei és a legkülönfélébb hivatalos szervektől fejléces papíron érkezett elutasítások. Írt országgyűlési képviselőnek, az Alapvető Jogok Biztosának, de még az ENSZ Nemzeti Emberi Jogi Intézményének vagy az Igazságügyi Világszervezet, a WHO magyar irodájának is.
Az országgyűlés egészségügyi bizottságától is azt a választ kapta 2013 szeptemberében, hogy mindenki – „a nyugdíj-biztosítási szervek, a rehabilitációs szakigazgatási szervek, majd felülvizsgálati jogkörében az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is „a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el”. Mikor erre újra írt a parlamenti bizottságnak, már azzal passzolták tovább, hogy ez „nem a parlamenti egészségügyi szakterület”, hanem szociális ügy, ezért forduljon az Emberi Erőforrások Minisztériumának illetékes államtitkárságához. Megtették, és Törő István állítja, a tárca egyik magas beosztású munkatársa türelmetlenül rájuk csapta azzal a telefont, hogy „tartsák be a törvényeket”. Több karitatív szervezetet is megkerestek, de szerintük többnyire még válaszra sem méltatták őket.
A kemoterápiára is segélyből utaznak
„Az önkormányzat próbálja támogatni őket, például a rendkívüli segélykeretből fizetjük az útiköltséget, hogy el tudjanak utazni a budapesti kemoterápiás kezelésre. Ősszel ők is kaptak tüzelőt a szénosztáskor, vagy ha jön étkezési csomag, abból is juttatunk nekik” – mondta Dobi István, Tarnazsadány polgármestere. Itt élnek Törőék, csak éppen a településen túl sok a valamilyen okból rászoruló lakos. „Nálunk 40 százalékos a munkanélküliség, de egész Dél-Hevesben nincs munkahely” – magyarázza a polgármester, miért nem tudnak rendszeres ellátást adni a beteg asszonynak.
Pedig Dobi István szerint járna nekik valamilyen ellátás, nem is érti, hogyan lehet „a törvények hatályából így kiesni”. „Megdöbbentő, hogy lehet valaki ellátatlanul ennyire súlyos betegen. Ismerem, amíg tudott, dolgozott, tisztességesen fizetett adót, tb-t, mindent. Később leszázalékolták, most pedig a törvényektől éhen halhatna” – mondta a polgármester, aki szerint „az élet hozza a problémás helyzeteket, amelyeket a törvényalkotók feladata lenne megoldani, ha már nem gondoltak rá előre”.
Jár a nyugdíj – ha él addig
Az egyik társadalombiztosítási szervezetnél dolgozó forrásunk – aki szintén átnézte az ügy iratait – azt mondta: nagyon szerencsétlen helyzet, hogy a valószínűleg nem kellően tájékozott család nem a megfelelő eljárást indította el, és közben még a törvény is változott, de „a nyugdíjbiztosító nem tehetett mást”. „Az egyetlen lehetőség az lett volna, ha az orvosi bizottság visszavonja a „rehabilitálható” megjegyzést, hiszen az egészségkárosodása elég súlyos volt az ellátottsághoz. De ebbe mi nem tudunk beleszólni, ráadásul nem adták be határidőn belül a megfelelő papírokat” – mondta.
Forrásunk szerint akkoriban a jogszabályok változása másoknál is okozott zavarokat, ahogy fogalmazott „rengeteg értetlenkedés volt”. „Hirtelen kaptak sok tájékoztatást az addigi rokkantnyugdíjasok, hiszen nemcsak a neve változott rokkantellátásra, de többé nem nyugdíjellátásoknak számított, tulajdonképpen teljesen új szempontok szerinti, új ellátások jöttek létre az átalakított tb-rendszerben” – mondta.
A családot különösen az háborítja fel, hogy a hatályos szabályok szerint az asszony nyugdíjra viszont számíthatna, hiszen majdnem 28 évig dolgozott. A résznyugdíjhoz már 15 év munkaviszony is elég, de neki teljes nyugdíj is járna, hiszen az ehhez szükséges minimum 20 évnél jóval többet dolgozott. Csakhogy ennek az a másik feltétele, hogy töltse be a 65 éves nyugdíjkorhatárt. És valamennyien tisztában vannak azzal, hogy kérdéses: az 52 éves, áttétes rákos asszony egyáltalán megéri ezt a kort.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
