2014. május. 13. 16:14 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. május. 13. 18:53 Itthon

Origo: a nyálával írt a táblára az ELTE-n randalírozó férfi

Egy fiatal félmeztelen férfi randalírozott kedden kora délután az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának épületében – írják az Origo diákokra hivatkozva. Szemtanúk szerint a férfi furcsán viselkedett: először az egyetemi büfében fújt szét paprikaspray-t, majd a tantermekben kezdett rohangálni.

"Berohant a terembe, a nyálával felírt egy négyest a táblára, levette a zokniját, lerakta egy székre, és távozott" – állította az egyik szemtanú.

A férfi a kar könyvtárába is berohant, innen négy hallgató vitte ki, ez után pedig kirontott az egyetem épületéből, majd valószínűleg rosszul lett, mert összeesett egy közeli étterem bejáratánál. Szemtanúk szerint innen vitték el a mentők, de a rendőrök is az Egyetem térre érkeztek, és az egyetem folyosóin megkezdték a tanúk kihallgatását.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékáni titkárságán nem hallottak az esetről, a rendőrséget és a mentőket e-mailben kérdezte az Origo, de tájékoztatást egyelőre nem kaptak – olvasható a portálon.

Győrfi Pál, az Országos mentőszolgálat kommunikációs igazgatója annyit közölt, hogy "a mai napon egy V. kerületi helyszínről egy fiatalembert szállítottunk pszichiátriai osztályra". 

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. november. 28. 15:20

Magyar Péter a politikai sárm iskolapéldája – interjú Sonnevend Júlia amerikai-magyar médiaszociológussal

A sárm, amivel korunk politikusainak egy része él, azt sugallja, hogy „olyan vagyok, mint te, úgy gondolkodom, úgy élek, mint te<strong>”</strong>, még akkor is, ha ez nincs is így – mondja Sonnevend Júlia. Az amerikai-magyar médiaszociológust a témában írt sikerkönyvéről, Orbán Viktorról, Magyar Péterről, Kim Dzsongunról és az egyesült államokbeli karrierjéről kérdeztük.