Magyar csapat indul Nepálba Princzkel Tamás felkutatására
A család három tagjának kíséretében Mécs László hegymászó pénteken délután elindult Nepálba, hogy segítse és pontosítsa Princzkel Tamás felkutatását. Szlankó Zoltán is csatlakozik hozzájuk.
A felvidéki Princzkel Tamás több mint egy éve indult kerékpárral világ körüli útra. A Himalájába három hete érkezett, ahol az Everest alaptáborba szeretett volna eljutni. Április 20-án Dingbocheban szállt meg, felszerelése, trekking engedélye, útlevele, pénze ott maradt és azóta nem látták. A helyiek nagy erőkkel keresik, de még nem akadtak a nyomára.
A keresőcsapat szombaton reggel érkeznek Kathmanduba, ahonnan egyenesen továbbrepülnek Luklába. Mécs László és Princzkel Dániel folytatja az utat Namche Bazaron keresztül a helyszínre. Reményeik szerint vasárnap estére, vagy hétfőn dél körülre érhetnek oda.
Kollár Lajos a 4BAKANCS hegymászóportál kérésére elmondta, hogy az eddig végzett helyszíni - sem a felszíni, sem a helikopteres - kutatások nem jártak sikerrel. “Régi barátunk a szlovák hegymászó Dodo Kopold is ott tartózkodik és segíti a keresést, reméljük sikerül Tamást megtalálni.” - mondta. A holnap Nepálba érkező csapathoz Szlankó Zoltán hegymászó is csatlakozik.