2014. április. 30. 15:36 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 30. 15:33 Itthon

Előzetesbe került két ároktői késelő

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két ároktői férfit, akik vasárnap késsel megszúrtak egy 29 éves helybélit - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-t.

A két férfi előzetes szóváltást követően kétszer is megszúrta 29 éves ismerősét, aki életveszélyesen megsérült.

A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének magalapozott gyanúja miatt indított eljárást, a Miskolci Járásbíróság pedig szerdán elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.