2014. április. 23. 08:56 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 23. 09:45 Itthon

Rátámadt a rendőrökre egy német embercsempész

Rátámadt az őt föltartóztatni próbáló rendőrökre egy német állampolgárságú embercsempész a magyar-szerb határ közelében Röszkénél – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.

A gyanúsított négy határsértőt vett föl gépkocsijába még szombaton az országhatár közelében, hogy továbbszállítsa őket nyugatra. Az ezt felfedező határrendészek a helyszínre érkezve felszólították a gyanúsítottat, hogy álljon meg a gépkocsijával.

A férfi – a láthatósági mellényt viselő, magyarul és más nyelven is kiabáló – rendőrök felszólítását figyelmen kívül hagyva gázt adott, és a határrendészek irányába kormányozta a járművét. Az egyik járőrnek még sikerült elugrania, az őt néhány méterrel követő társának azonban már nem. Az őrmester az autó motorháztetejére támaszkodva tudta csak elrántani lábait a jármű elől.

A gyanúsított ellen a Szegedi Nyomozó Ügyészség embercsempészés bűntette, hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt indított eljárást. A Szegedi Járásbíróság harminc napra elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.


 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.