2014. április. 18. 08:33 HavariaPress Utolsó frissítés: 2014. április. 18. 10:30 Itthon

Meghalt egy csecsemő, két egri orvost vádoltak meg

Két orvost vádoltak meg foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel egy 6 hónapos csecsemő halálával kapcsolatban. Az ügyészség álláspontja szerint azzal, hogy a rájuk vonatkozó szakmai protokoll szabályait megszegték, a vádlottak hozzájárultak ahhoz, hogy a helyes diagnózist későn tudták csak felállítani.

Tavaly január 5-én a késő esti órákban az alig több mint 6 hónapos leánygyermek belázasodott tarnabodi otthonában. 41 fokos lázát a rá felügyelő nagymamája lázkúppal és borogatással próbálta csillapítani. Mivel ez nem járt eredménnyel, kevéssel éjfél után felhívatta a hevesi orvosi ügyeletet, ahol többször is beszélt az első rendű vádlottal, aki további házilagos lázcsillapítást javasolt.

A csecsemő állapota azonban nem javult, ezért az időközben hazaérkező szülei hajnali 3 óra körül az egri kórházba szállították. A gyermekosztályra azonban nem jutottak be, egy nővér ugyanis orvosi beutaló hiányában elküldte őket.

A szülők a gyermeket a Szálloda úti ügyeleti rendelőbe vitték, ahol a másod rendű vádlottat – az éjszakai ügyeletes orvost – tájékoztatták az előzményekről. Az ügyeletes orvos megvizsgálta a gyermeket, majd lázcsillapító injekciót adott neki, a kórházba azonban ő sem utalta be.

Otthon a kislány állapota reggelre tovább romlott, ezért a szülők ismét az ügyelethez fordultak segítségért. Végül – annak ellenére, hogy a nappali ügyeletes orvos már kórházba utalta – a gyermek dél körül, a Miskolci Gyermekellátó Központba történő szállítása során – meningococcus B baktérium okozta vérmérgeződés talaján kialakult sokk következtében – meghalt.

Az ügyészség álláspontja szerint azzal, hogy a rájuk vonatkozó szakmai protokoll szabályait megszegték, a vádlottak hozzájárultak ahhoz, hogy a helyes diagnózis későn került megállapításra, így a beteg életben maradási esélyei csökkentek.

 

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.