Több jelölt is eséllyel pályázna Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár megüresedő posztjára. A Népszabadság forrásai szerint az MTA elnöke nem államtitkári, hanem miniszteri pozíció felé helyezkedik.
Pálinkás József joggal remélhet politikai pozíciót cserébe azért, hogy az MTA élén egyszer sem kritizálta a kormány felsőoktatási politikáját – írta a Népszabadság szerdán. A lap úgy értesült, Pálinkás miniszteri pozíció felé helyezkedik.
Felröppentek olyan hírek is – írják –, hogy Pálinkásnak külön tárcát szerveznek, amely a kutatást és a tudományos életet felügyeli. Az is lehet, hogy egy tudományos háttérintézményt igazgathat majd.
Mint arról a hvg.hu is beszámolt, Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár megüresedő posztjára Hoppál Péter Fidesz-szóvivő pályázhat eséllyel. Az Új Katedra nevű közoktatási portál két másik esélyes pályázót is említ: a fideszes Kucsák Lászlót, aki fővárosi választókerületében néhány szavazattal győzte le a baloldali ellenzék jelöltjét, Kunhalmi Ágnest, valamint Pósán Lászlót. Utóbbi azonban a Hoffmann-nal szembehelyezkedő Pokorni Zoltánnal ért egyet, így valójában nem sok az esély rá, hogy ő legyen a köznevelési államtitkár az új kormányban.
A Népszabadság által megkérdezett források közül néhányan szakmai jelöltben reménykednek: ők Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal vezetőjének nevét említették. Felmerült Áder János államfő húgának, Pölöskei Gábornénak a neve is. Az összeférhetetlenség miatt ő nem túl esélyes jelölt Hoffmann Rózsa posztjára, pedig a lap forrásai szerint tehetséges, jó menedzser és operatív vezető. Sokak szerint Áder húga a Klik új vezetője lehet.