Kiterjeszthetik az emelt családi pótlékot
A tervek szerint nem csak a veleszületett laktózérzékenységgel élő gyerekek, hanem a tejcukorérzékeny gyerekek is emelt családi pótlékot kaphatnak – írja a Magyar Nemzet.
Emelt családi pótlékot kaphatnak a tejcukorérzékeny gyermekek, a minisztériumban már dolgoznak az ezt lehetővé tevő jogszabályon – írta a Magyar Nemzet pénteki számában.
A lapnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyi államtitkárságán elmondták, hogy már megkapták az alapvető jogok biztosának jelentését, amely szerint sérti az egyenlő bánásmódhoz való jogot, hogy csak a veleszületett laktózérzékenységgel élő gyermekek kaphatnak emelt összegű családi pótlékot.
Bíznak abban, hogy a javaslat közigazgatási és társadalmi egyeztetése gördülékeny lesz, és mihamarabb megszülethet a jogszabály – tették hozzá.
A lap emlékeztet arra, hogy az emelt összegű családi pótlékkal együtt más kedvezmények is járnak, ilyen például az ingyenes tankönyvre, a félárú étkezésre és a kedvezményes utazásra való jogosultság.