Itthon hvg.hu/MTI 2014. április. 09. 07:32

Semmit nem tudni, csak azt, hogy Simont rács mögött tartanák

Simon Gábor továbbra is előzetesben maradhat, Welsz Tamás halálának ügyében pedig e hét végéig elkészülhet a szakvélemény – írja a Népszabadság.

Fazekas István

Az ügyészség továbbra is előzetesben tartaná Simon Gábort – írta a Népszabadság. A lap szerdai számában Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a főügyészség indítványozta Simon Gábor előzetes letartóztatásának meghosszabbítását.

Simon Gábort egyebek közt adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette, kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségének elkövetése, valamint felbujtóként közokirattal visszaélés miatt gyanúsítják – mondta a szóvivő.

Ugyanakkor a lap kérdésére, hogy az elmúlt hetekben változott-e a gyanúsítottak száma, illetve vannak-e a nyomozásnak új fejleményei, Nagy Andrea nem kívánt válaszolni a nyomozás érdekeire hivatkozva.

A Simon-ügyben érintett, március 20-án meghalt Welsz Tamás ügyéről a lap azt írja: tudomásuk szerint a boncolásban részt vevő orvos, toxikológus és más speciális szakértők a múlt héten már egyeztettél álláspontjaikat, és várhatóan még e hét végéig elkészítik a végleges szakvéleményüket. Ami azonban nem azt jelenti, hogy a rendőrség és az ügyészség nyilvánosságra is hozza a Welsz Tamás halálának pontos okát – teszi hozzá a Népszabadság.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.