Terjednek pletykák, rémhírek arról, hogy melyik párt hogyan próbálja meg elcsalni a választásokat április 6-án, a Nemzeti Választási Iroda munkatársainak folyamatos állásfoglalásokkal kell ezeket cáfolniuk – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Pálffy Ilona. Az NVI elnöke arra számít, rengeteg kifogás érkezik majd vasárnap a szavazókörökben történtekkel kapcsolatban, a pártok egymást is feljelentik majd, és lesznek, akik "tesztelni próbálják a rendszert", emiatt "borotvaélen fogunk táncolni", hogy az új parlament alakuló ülését időben meg lehessen tartani.
hvg.hu: Rengeteg gyanú, híresztelés, álhír terjed a nyilvánosságban azzal kapcsolatban, hogy egyik vagy másik párt éppen hogyan akarja elcsalni a választásokat. Mi a legújabb?
Pálffy Ilona: A legújabbat csak úgy hívom, „pecsétőrület”: most éppen az terjed, hogy a szavazatszámláló bizottságok egyes delegáltjai a választókörzetekben direkt máshová teszik majd a pecsétet a szavazólapra, mint ahol a jogszabály szerint szerepelnie kellene, és emiatt majd tömegesen lesznek érvénytelen szavazólapok az urnákban.
hvg.hu: Ezt ki terjeszti?
P. I.: Több választókerületből kaptunk már ilyen jelzéseket, és települési jegyzőktől is. Emiatt külön is felhívtuk a figyelmet arra a törvényi rendelkezésre, amely szerint bárhol van a pecsét a szavazólapon, az érvényes lesz.
hvg.hu: A következő napokban még több hasonlóra számít majd?
P. I.: Azt hiszem, ennek a hullámnak a nagy része már lecsengett. Folyamatosan jönnek jelzések, kérések, panaszok, például a mozgóurnákkal kapcsolatban. Sokan nem tudják, hogy mikor, hogyan kérhetnek, például, hogy levélben is igényelhetik, ha nem tudnak bemenni személyesen, nem kell hozzá meghatalmazott. Vagy hogy az átjelentkezettek is kérhetnek mozgóurnát, a börtönben szavazók is. És hogy egy szavazókörben a bizottság tagjai különválhatnak-e, és több mozgóuránt vihetnek-e egyszerre több helyre – egyébként igen a válasz.
hvg.hu: Az adatok szerint több mint 80 ezren létesítettek lakcímet Magyarországon, és szavazhatnak majd egyéni választókörzetekben is, nem csak levélben, pártlistára. Korábban ön is azt mondta, véleménye szerint ez nem lesz tömeges. Ahhoz képest ez elég sok.
P. I.: Ők azok, akik már régóta, évek óta itt élnek jellemzően, de eddig nem rendelkeztek magyar állampolgársággal. Miután most megszerezték a magyar állampolgárságot, ugyanúgy szavaznak majd, mint mi, hiszen Magyarországon élő, állandó lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok immár.
hvg.hu: Tudunk róluk valamit, hogy hol, mely választókörzetekben jelennek meg nagyobb számban?
P. I.: Nincs ilyen nyilvántartásunk.
hvg.hu: Itt élő magyar állampolgárok is átjelentkeznek, és akár ezres nagyságrendben létesítenek állandó lakcímet más választókörzetben. Zuglóban, a XI., a XIII., az V. kerületben is tapasztalni ilyeneket, az ellenzék szerint voksturizmus zajlik egyes „billegő” budapesti körzetekbe.
P. I.: Mi a lakcímváltoztatókat nem, csak azokat az átjelentkezőket tudjuk számon tartani, akik nem a bejelentett lakcímük helyszínén szavaznak, és belőlük is nagyon sok van az említett kerületekben. De ők ebből a szempontból nem számítanak, hiszen úgyis az állandó lakcímük szerinti jelöltekre szavazhatnak majd.
hvg.hu: Az okmányirodák meghosszabbított nyitva tartását ki rendelte el?
P. I.: A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Ez azt a célt szolgálja, hogy ha valakinek nincs lakcímkártyája, éppen elvesztette, akkor még a szavazás napján is kaphasson újat, és élhessen a választójogával. De a választói névjegyzéket pénteken 16.00-kor lezárjuk, vagyis innentől már hiába létesít valaki Magyarországon lakcímet, vagy hiába költözik el, a névjegyzéken ez a változás már nem jelenik meg.
hvg.hu: Vannak jelzések, hogy mégsem tudják feladni térítésmentesen levélben a szavazatokat, pedig azt ígérték, ezt bárki, bárhonnan megteheti külföldről.
P. I.: Nemzetközi postaszabvány szerint került rá, francia nyelven a borítékokra, hogy térítésmentesen feladható. A külföldi posták nem mindenhol tudták az egyébként kötelező eljárásrendet, így néhány kisebb, vidéki postahivatalnál valóban volt ilyen külföldön, ezért átadtuk a települési jegyzékeket a Magyar Postának, amely továbbította a partnereinek, hogy hol, milyen településekre várható ingyenes levélfelvétel.
hvg.hu: A határon túli szavazatok 76 százaléka bizonyult csak érvényesnek eddig. Nem lehet, hogy túl bonyolult a rendszer?
P. I.: Már 80 százalék körül van az érvényesség. Egyébként a levélszavazás a világon mindenhol két borítékkal történik, van, ahol akár hárommal is. Pontokba szedve, rajzokkal illusztrálva magyaráztuk el, mi a teendő, persze nyilván van, akinek ez újdonság volt. Mindenesetre a 80 százalék körüli érvényességi arány azt jelzi, hogy a választópolgárok túlnyomó többsége számára megoldható a feladat.
hvg.hu: Mennyiben biztosítható a választások tisztasága, titkossága a határon túli magyar szavazatok ügyében? Ha személyesen hozzák át a borítékokat, akkor mi a garancia, hogy nem vesznek el útközben?
P. I.: Ezt nem lehet garantálni a postán sem, sajnos. Olyan a szavazókörökben is előfordul, hogy nem megy be valaki szavazófülkébe, és mások előtt tölti ki a szavazólapot. A levélben szavazásnál persze – annak jellegéből adódóan – az állam nem garantálhatja a szavazólap kitöltésének titkosságát, a kitöltés módja minden választópolgárnak a saját ügye. De hogy ki, hogyan szavazott, azt mi természetesen nem tudhatjuk meg, ezt az eljárási szabályok garantálják.
hvg.hu: A választási informatikai rendszer biztonságos működéséről keddre kért garanciákat az ellenzék. Sikerült bemutatni ezeket?
P. I.: Átküldtem több dokumentumot Baja Ferencnek, és úgy beszéltük meg, hogy csütörtök tíz órára szervezek egy találkozót minden párt képviselőjének, ahol minden kérdést tisztázni tudunk.
hvg.hu: Tehát elkészültek a megfelelő auditok a rendszer biztonságos működéséről?
P. I.: Minden olyan dokumentáció, vizsgálat, audit elkészült határidőre, mint ami a korábbi választásokra is. Sőt, egy eddig nem létező, új garanciaelem is van, a jegyzőkönyvek kettős feldolgozása.
hvg.hu: Tehát kijelenthető, hogy a rendszer közhiteles, biztonságos, nem lehet kívülről belenyúlni?
P. I.: A jegyzőkönyv közhiteles egyedül, az informatika sosem. Olyan informatikai rendszer pedig sosem lesz, amibe kívülről soha, sehogy nem lehet belepiszkálni. Mindig lesznek olyanok, akik informatikai rendszereket akarnak feltörni, én azt tudom kijelenteni, minden kollégám mindent megtett azért, hogy a rendszer biztonságosan működjön, és minden olyan biztosítékkal rendelkezünk, amivel korábban is. De ha esetleg elő is fordulna bármilyen informatikai hiba, az a választás törvényességét nem érintené, hiszen a hiteles eredmény megállapítása mindig a kézi számlálás alapján kiállított papír jegyzőkönyvek alapján történik.
hvg.hu: Ki végezte az ellenőrzést és az auditálást?
P. I.: Ugyanaz, aki például Baja Ferencék idejében is, a Zalaszám Informatika Kft.
hvg.hu: A szavazókörök százötven méteres körzetében lesznek korlátozások, bár kampánycsend nem lesz. Mindenki tisztában lesz majd vele, hogy hol van ez a határ?
P. I.: A Google térképe segítségével – amit ellenőriztetnünk kellett, mert elég pontatlan – mindenhol kimértük ezeket, és kiküldtük a helyi választási irodákhoz, akik ki fogják függeszteni, remélhetően mindenki tisztában lesz azzal, hol lesznek ezek a határok.
hvg.hu: Az ellenzék egyes hírek szerint piros sálas aktivistákat vezényel majd a szavazókörökbe. Ez politikai gyűlésnek tekinthető?
P. I.: Nem, önmagában nem.
hvg.hu: Tömeges bejelentésekre, panaszokra számít majd?
P. I.: Biztosan nagyon sok kifogás lesz. A pártok nyilván egymást is feljelentik majd, és sokan biztos „tesztelni akarják” majd a rendszert, hogy mi fér bele, mi nem.
hvg.hu: Mire számít április 6. éjszakáján? Lesz majd egy előzetes eredmény, amely olyan szavazóköri eredményeken alapul, amiknek jelentős része óvás alatt áll?
P. I.: Mostanában egyre gyakoribb, hogy egy-egy bíróság nem vizsgálja érdemben, egy-egy kampánysértő akció érdemben befolyásolta-e az eredményt, hanem egyből új szavazást rendel el. Nyilván lesz nagyon sok kifogás, de az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságoknak, a Nemzeti Választási Bizottságnak és a Kúriának azt kell majd vizsgálnia, hogy a kifogásolt esemény érdemben befolyásolta-e az eredményt.
hvg.hu: Ha mindenki minden jogorvoslati lehetőséget kihasznál, és az illetékes fórumok is kitöltik a rendelkezésükre álló időt, akkor – mi úgy számolunk – nem lehet tartani az alaptörvény rendelkezését, hogy a szavazás napjától számított 30 napon belül össze kell hívni az új parlament alakuló ülését.
P. I.: Borotvaélen fogunk táncolni, mi úgy számolunk, hogy jó esetben belecsúszhatunk az április 29-30-ba a végleges eredménnyel, de lehet ez akár május 6. is. De 6-án még mindig meg lehet tartani az alakuló ülést.
hvg.hu: Ha több körzetben is elrendeli a bíróság a választások megismétlését – erre ön is utalt az előbb –, akkor mi lesz?
P. I.: Ne fessük az ördögöt a falra! Egyébként ez az alakuló ülés szempontjából nem okoz majd gondot, hiszen ilyen esetben a szavazás napjának az ismétlés napja számít majd. De remélem, hogy össze lehet hívni az alakuló ülést.
hvg.hu: Április 7-én reggel már el is kezdődik az ajánlás az európai parlamenti választásokra. Hogy fogják ezt bírni?
P. I.: Eddig meg tudtam oldani, hogy átcsoportosítok kollégákat.
hvg.hu: Van elég munkatárs, erőforrás?
P. I.: Szerintem igen. Nyolcvan fő az állandó létszámunk, szerintem ez elég.
hvg.hu: Az ajánlások rendszerét hogy kellene megváltoztatni ön szerint, hogy a most tapasztalt visszaéléseket ki lehessen szűrni?
P. I.: Most nem volt annyi probléma, mint korábban a kopogtatócédulákkal. A választások után kell megvizsgálni, hogy a sok kis pártból kik lesznek képesek minimális támogatottságot is elérni, és kik azok, akik esetleg csak a támogatásért indultak. Mérlegelni lehet, hogy korlátozzuk az egy állampolgár által ajánlható jelöltek számát.
hvg.hu: Utólag miért nem lehet ellenőrizni legalább az íveket? Ez nem befolyásolhatná utólag a választások eredményét?
P. I.: Nem tudom, hogy lehetne ezt ellenőrizni, mert a lakcímnyilvántartásban szereplő aláírások között van egy csomó nagyon régi is. Ezeket már nem lehet összehasonlítani az íveken szereplőkkel. Legfeljebb azt lehetett volna, hogy most kérünk aláírásmintát is az állampolgároktól. A választási eredményt egyébként már nem befolyásolhatják az ilyen utólagos vizsgálatok, azoknak „legfeljebb” büntetőjogi eredményük lehet.
hvg.hu: Ha csütörtökön derül ki végleg, hogy biztonságos a rendszer, nincs ez kicsit későn a vasárnapi választáshoz képest? Korábban 90 nappal a választások előtt már minden működött.
P. I.: Ez nem igaz. Az informatikai rendszer különböző modulokból épül fel, amelyeknek különböző időpontokban kell működniük. A rendszer fejlesztése és auditálása is ennek megfelelően, folyamatosan történik, de az adott feladat ellátásához mindig úgy kezdünk neki, hogy az informatikai rendszer biztonságos működése garantált. Ez korábban is így működött, és most sincs másképp.
hvg.hu: Négy éve éjjel egykor is szavaztak még néhány helyen, órákra le kellett állítani az informatikai rendszert – most felkészültek rá, hogy ne így történjen?
P. I.: Igen. Most eleve nem úgy szavaznak majd az átjelentkezők, ahogy – számomra érthetetlen módon – négy éve, amikor ott kellett helyben valakit bevezetni a választói névjegyzékbe, ami nagyon hosszadalmas volt. Most ilyen nincs, tudjuk, hol, hány átjelentkezőre számítsunk, ott van a szavazólapja, legfeljebb a sok jelölt lassítja a folyamatot.
hvg.hu: A sok jelölt a szavazatok összesítése szempontjából mennyire okoz majd nehézséget?
P. I.: Szerintem már napközben is nehézséget okoz majd az állampolgároknak, hogy ennyi jelölt sosem szerepelt még a szavazólapon. Emiatt adtunk már ki utasítást, hogy ahol sok a jelölt, legyen több szavazófülke. Az összesítésnél sem mindegy persze, hogy öt, vagy huszonkilenc jelölt felé kell osztani a szavazatokat.
hvg.hu: Ha egy szavazópolgár segítséget kér a bizottságtól, mert nem igazodik ki a jelöltek között, és megkér valakit, hogy egyik, vagy másik párt indulóját mutassa meg neki, az szabályos?
P. I.: Segítséget kérhet a választópolgár, de csak a szavazási akaratának jelzéséhez, nem pedig annak kialakításához. Mindenhol nagy tájékoztatók lesznek kifüggesztve, azokat figyelje inkább mindenki.