Gyakorlott életmentőnek ismerik Újszászon azt a magyar férfit, aki társaival együtt megpróbálta lefegyverezni a Lufthansa Münchenből Budapestre tartó járatának túszejtőjét – írja a Velvet.
Mint megírtuk: három embert sebesített meg a Münchenből Budapestre tartó légi járaton egy Németországból kitoloncolt koszovói férfi kedden, akit egy magyar férfi fegyverezett le másokkal együtt a Lufthansa-gépen.
Konka Csaba a Velvet szerint gyakorlott életmentőnek számít. A floridai nyaralásáról éppen hazafelé tartó újszászi férfi barátnője a lapnak elmondta, hogy barátja két éve egy bajba jutott idős férfin segített. "Kocsival tartott hazafelé, amikor egy előtte bicikliző bácsi elvesztette az egyensúlyát, és elesett. Azonnal odarohant, és a vérző halántékához szorította az újját, miközben a mentőket hívta" – mesélte Mónika.
"Nem érzem magam hősnek, most sem gondolkodtam, csak cselekedtem" – mondta Konka Csaba a Velvetnek, hozzátéve: az adrenalin dolgozhatott benne. "Ahogy éreztem, hogy nagy bajban van az egyik utaskísérő, máris rohantam előre, és próbáltam arréb tenni az albán férfit, hogy ne nyissa ki a repülőgép ajtaját. Most mindenki odajön gratulálni, nagyon kedvesek az emberek" – mesélte a lapnak a 40 éves férfi.
A lap azt írja, Konkát korábban szinte mindenki ismerte Újszászon, mivel a polgármester mellett dolgozott sofőrkén, titkárként. A polgármester "jobbkeze, mindenese" – mondták róla. Sokáig csatárként focizott a helyi klubnál is.
Az albán támadó egyébként nem a biztonsági kapukon keresztül érkezett a gépre, hanem rendőrautóval hozták közvetlenül a Lufthansa-géphez. Hátra ültették, de előre somfordált, majd amikor nagyjából tíz perce repültek, előkapott egy tízcentis törött pengét, megvágott egy fiatal stewardesst, és elkezdte rángatni a gép ajtaját. Konka Csaba elmondása szerint ekkor ugrott ő oda, és két némettel megpróbálták féken tartani a koszovói férfit, aki azonban közben egy idősebb stewardesst ejtett foglyul. A pilóta időközben visszafordult, és a túszejtő már nyugalomban várta meg, amíg a rendőrök érte jöttek.
A müncheni leszállás után a gépet kiürítették, és a férfit őrizetbe vették, ekkor már nem tanúsított ellenállást.