Kedves invitálás jelent meg nemrég a Facebookon. Ez, ni:

Oláh Lajost korábban már más is a figyelmünkbe ajánlotta, mégpedig az egykori terézvárosi szocialista alpolgármester, Fürst György, aki arról nevezetes, hogy néha otthagyja a város különböző pontjain mattfekete Rolls-Royce Phantomját, és aki büntetőjogi mentességet egy Közép-Afrikai Köztársaság által kiállított diplomataútlevéltől remélt, de neve – minő véletlen – fölbukkant a honi bissau-guineai diaszpóra tagjai közt is.

Átjárt minket a Változás szele, kíváncsiak lettünk a reaktivált Kuncze Gáborra. Már csak azért is, mert vendéglátójáról, a régebben Debrecenben próbálkozó, és Leisztinger Tamás nagyvállalkozó érdekeltségébe sorolt Oláh Lajosról nem sok mindent lehet tudni, leszámítva, hogy a Parlamentben olyan fajsúlyú kérdésekben aktivizálta magát, mint az iPhone árának problematikája, és hogy újabban elsősorban az LMP nyírásában jeleskedik. Talán majd most.

„Jönnek ezek a nemzeti retorikájukkal” – éppen ennél a résznél toppant be tudósítónk a rendezvényre. Létszám 55 fő. Korösszetétel a megszokott. Kuncze a „Változtass!” fölirat alatt beszél, ami egy 1990 óta a magyar politikában tevékenykedő ember esetében kissé fura. „A haza nem lehet ellenzékben, akkor menjenek haza” – mondja, a közönség derül. Van Mészáros Lőrincezés, stadionozás, jobbikozás, Welsz Tamásozás. Egy közbeszóló bácsi szerint a Rákosi-rendszert az különbözteti meg a jelenlegitől, hogy most már nappal is jön a fekete autó. Többen bólogatnak, és a megfélemlítésről mormognak.

Ezen a ponton lép föl az első üzemzavar. Az egyik hölgy szerint a baloldal fél. Mármint úgy érti, hogy a politikusok félnek. Ilyen tutyimutyi kampányt ugyanis még nem látott. Egy másik hölgy viszont vitába száll vele, szerinte annyira nem is rossz a kampány, egy DK-s nénike szerint meg egyenesen jó. Kisebb hangzavar támad, jellemző módon abból, hogy akkor most az övéik bénák, vagy annyira mégsem. Kuncze csitítja le a kedélyeket, mégpedig azzal, hogy az övéik bénák, de annyira mégsem.

Valamelyest védelmébe veszi a kampányukat, hogy nincsenek könnyű helyzetben a vezetők, mert esély sincs az álláspontokat ütköztetni, bár azért lenne hozzáfűznivalója a kampányhoz, csak – és itt az időközben kiszúrt tudósítóra céloz – nem mondja meg mi, mert politikai elemző van a körükben, és megírja. Annyit elárul, hogy például a Zuschlag-ügyben nem hárítani kellett volna, hanem betámadni a NAV-ot, hogyha igaz az 50 milliós nejlonszatyor, akkor hol van az utána befizetett adó, és különben is ez már bűncselekmény, tehát mit csinál a NAV?

A hvg.hu munkatársa minden maliciózus felhang nélkül állapította meg, hogy Kuncze még mindig ezerszer jobb debatter, mint a kormányváltók bármelyik reklámarca. Megbízható színvonalon szállítja saját közönségüknek a muníciót, hogy miért elfogadhatatlan a jelenlegi kormány. Szó esik a gazdaságról, arról, hogy nemcsak a külföldi, de a magyar vállalkozók sem motiváltak jelenleg, és a beruházásokat kell ösztönözni. Arról, hogy a háborús retorikát be kell fejezni, csakúgy, mint a keleti kalandot, mert mennyi minden épült itt annak a Brüsszelnek a pénzéből, amelyikkel halálra szabadságharcoljuk magunkat. Ekkor kotyog először bele Oláh Lajos (legközelebb akkor, amikor az LMP-t ekézheti), hogy még az orosz demokráciától is van mit tanulnunk, mert ők nyilvánosságra hozzák legalább az itthon titkosított paksi szerződést. „Neked legyen mondva” – veti ellen Kuncze, és valami olyasmit dörmög a bajusza alatt, hogy „Krím”. Hiába, tudni kell megfelelő társaságba keveredni.

Ez igaz a hallgatóságra is: nem gondoltuk volna – mindent tudva, és mindenre emlékezve –, hogy egy SZDSZ-es politikus törzsközönségét felerészben nettókádáristák alkotják majd. Kuncze megpróbál ellenállni a relativizáló szövegeknek, azoknak a jól ismert kliséknek, hogy persze történtek csúnya dolgok, de a Rendszer összességében biztos megélhetést biztosított. Igyekszik ennek áráról, az eladósodásról is beszélni, és ennek során még némi önkritikát is megfogalmaz. Tudniillik azt, hogy minden olyan ígéret, amely több pénzről szól, az hazugság. „Hazugság volt az 50%-os közalkalmazotti béremelés is, noha megcsináltuk” – lepi meg a jelenlévőket, és sorolja, hogy mi minden több pénzről szóló ígéret hazugság még. Arra a riporteri közbevetésre, hogy ez vonatkozik-e a 100 ezer forintos nettó minimálbérre és a 24 ezer forintos gyógyszertámogatásra is, Kuncze fejtegetésbe kezd, hogy kettő különbözik, mert az első nem állami kiadás, hanem a vállalkozókra ró terhet, „és mint ilyen számomra problémát jelent” – teszi hozzá.

Itt következik be a kettesszámú üzemzavar. Fölpattan Szabó Zoltán, volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, jelenleg DK elnökségi tag, és azt kezdi bizonygatni, hogy nem a vállalkozóknak, hanem a legmagasabb jövedelműeknek lesz teher, az adókulcsok átalakításának köszönhetően, de Kuncze kételyeinek ad hangot. Ráadásul megjegyzi, hogy a belengetett adóreform-tervekkel sem ért egyet. „Lesznek még vitáink” – jegyzi meg. Csodálatos kormányzás kerekedne ebből, jegyzi meg a tudósító.

Tényleg, milyen kormányzás is következne? Ezt már ismételten egy közönségből érkező kérdés feszegeti, és arra utal, hogy mihez kezdenének a kormányváltók (a kiakasztott plakáton még mindig az azóta lecserélt „Összefogás” szlogen díszeleg) a Fidesz bebetonozott embereivel. Kezd a szituáció izgalmasabbá válni, Kuncze talán felel arra, amiről az ellenzék három éve karthauziakat megszégyenítő némasággal válaszol. Ő legalább érti a problémát: evidens számára, hogy ezekkel a törvényekkel nem lehet kormányon működni. Azt is kizárja, hogy mindenféle gyanús ügyeletekkel takarítsa el a hatalom az útjában álló tisztségviselőket. „Demokráciát antidemokratikus úton építeni nem lehet” – szögezi le.

Akkor hát? Szerinte a választás után egy új kormánynak le kell ülnie az ellenzékkel, és meg kell egyezni. Nagyjából ennyi: azt nem lehet tudni, hogy mihez kezdenének eredménytelen tárgyalások esetén. A fórumot követően tudósítónk érdeklődött Kunczénál, hogy mi a véleménye Fodor Gábor fölvetéséről, hogy mégiscsak bojkottálni kéne a választást, és hogy nem jelentene-e ez megoldást a feladványra. Fodor nevének említésekor Kuncze homloka felhőssé vált, „itt mindenki átment megmondóba” – és legyintett. Végül így kommentálta a fodori gondolatot: „másfél hét van a választásokig, aki nem akar jelöltként részt venni rajta, az ne induljon.”

Azt tehát ismét nem sikerült megtudni, hogy mihez kezdene a Fidesz-rendszerével az ellenzék, de ez nem akadálya annak, hogy erősen reménykedjenek a győzelemben, és a részvételre buzdítsák magukat. Az esélyeket illetően Kuncze úgy fogalmazott, hogy soha ennyi bizonytalan még nem volt középen, és nem lehet tudni, hogy ők végül megmozdulnak-e. Arra fölvetésre, hogy ebből a szempontból nem tűnik-e kontraproduktívnak az elempézés, tömören felelt az egykori pártelnök: „de”.

Az est egyébként nem ezzel ért véget, hanem a „kegyetlenül el kell menni szavazni” fölszólítással, meg azzal, hogy „mindenki mondja meg a jobboldali szomszédjának, hogy még egy embert hagyjon otthon”. Akkor mi is búcsúzzunk hasonlóan elszántan mára a kormányváltóktól, ha már Fürst Györgyöt említettük az elején, fejezzük is be vele, és az ő szavai lelkesítsék a visszatérésre készülő hatodik, hetedik kerületi baloldalt: