2014. március. 19. 11:16 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. március. 19. 14:07 Itthon

Több millió számlapénzt tett zsebre a sikkasztó díjbeszedő

Az 53 éves férfi beszedte a vízdíjat a fogyasztóktól, de az ötmilliós összegnek csak a töredékét adta vissza az őt megbízó cégnek. Lezárták a nyomozást az ügyében, sikkasztással gyanúsítják.

Több millió forintot nem fizetett be munkáltatójának az 53 éves B. János – írta szerdán közleményben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

A császártöltési férfit sikkasztással gyanúsítják a rendőrök.

A férfi 2013. június 1. és június 31. között egy kft. díjbeszedőjeként dolgozott. A megalapozott gyanú szerint közel ötmillió forint összértékű vízszámlát vett át a munkáltatójától, és a díjak nagy részét be is szedte a fogyasztóktól. A társaságnak azonban a beszedett összegnek csak a töredékét fizette be, közel négymillió forinttal sajátjaként rendelkezett. A férfi elismerte a bűncselekményt.
 
Az ügyben a nyomozást március 18-án befejezték a kiskőrösi rendőrök, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Kiskőrösi Járási Ügyészségnek.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.