2014. március. 17. 09:56 HavariaPress Utolsó frissítés: 2014. március. 17. 09:51 Itthon

Vasrúddal verték egymást árusok a makói piacon

Rendőrségen végződött az a verekedés, amely három külföldi nemzetiségű árus között tört ki a hétvégén a makói piacon, és amelynek résztvevői vasrudat és fejszenyeleket is felhasználtak egymás ellen.

A Csongrád megyei városból vasárnap kora reggel jelentették be a megyei főkapitányságra, hogy több személy verekedett össze egymással a városi piacon.

A helyszínre kiérkező egyenruhások három román állampolgárt állítottak elő, akik, mint kiderült, mindannyian fát árultak, és emiatt vesztek össze olyannyira, hogy a szóváltásuk végül verekedésbe torkollott. A megalapozott gyanú szerint egyikük azt nehezményezte, hogy a mellette fát áruló másik két férfi rontja az üzletét, ezért több alkalommal is, hangosan szidalmazta a szomszéd árusokat.

A vitát hamar tettlegesség követte: a faárusok vasrúddal és fejszenyéllel bántalmazták egymást, az ütközetnek a rendőrök vettek véget. A három, szabadlábon hagyott férfival szemben garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Hirdetés
hvg360 Szentirmai Áron 2025. május. 10. 10:00

Lesből támadó halál – megedzhetjük-e a szívünket, amikor sportolunk?

Az elmúlt években drasztikusan visszaszorult a sportolás közben bekövetkező szívhalál, miközben évtizedek óta stagnál a hirtelen szívleállás gyakorisága. Minek köszönhető ez a fordulat? Mekkora terhelést jelent a sportolás a szívnek, edzhetjük-e a vért pumpáló szervet, és miért gyakoribb a hirtelen szívleállás az amatőr sportolók körében? Hogyan sportoljunk, ha szívproblémáink vannak, kockázatos-e kávét inni edzés előtt? Három kardiológussal beszélgettünk.