2014. március. 07. 12:08 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 07. 13:17 Itthon

MSZP: a Zuschlag-interjú időzítése nem véletlen

Az MSZP szerint a Fidesz nem akar arról beszélni, mi van ma Magyarországon, ezért próbál olyan "lejárt szavatosságú" ügyeket elővenni, mint az őszödi beszéd és a Zuschlag-ügy.

Zuschlag Jánosnak egyetlen szava sem igaz – jelentette ki Budai Bernadett MSZP-szóvivő pénteken sajtótájékoztatón. A szocialista párt szóvivője azt mondta: a Fidesz érdeke a tíz évvel ezelőtti Zuschlag-ügy felmelegítése. Szerinte ezt támasztja alá, hogy a szabálytalanul felhasznált pályázati pénzek miatt hat évre ítélt, a börtönből tavaly szabadult egykori MSZP-s képviselővel G. Fodor Gábor, a több száz millió forintos állami megrendeléshez jutó Századvég igazgatója készített interjút a Napi Gazdaságnak.

Budai Bernadett hozzátette: lehet, hogy Zuschlag János a jövő héten megjelenő könyvét szeretné reklámozni. Zuschlag János a pénteken közölt interjúban azt mondta, ötvenmillió forintot kapott a szocialista párttól, hogy 2006-ban lépjen vissza a képviselőjelöltségtől. Azt állította, a visszalépésről Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Szilvásy György vezető szocialista politikusokkal állapodott meg. "A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő" – jelentette ki.

A szocialista párt szóvivője erre reagálva azt mondta: Zuschlag János egyetlen szava sem igaz. Arra a kérdésre, beperelik-e Zuschlagot, Budai Bernadett úgy válaszolt: ezt a hírbe hozott politikusoknak kell mérlegelniük.

A szóvivő többször hangsúlyozta: az interjú időzítése nem véletlen, a Fidesz nem akar arról beszélni, mi van ma Magyarországon, ezért próbál olyan "lejárt szavatosságú" ügyeket elővenni, mint az őszödi beszéd és a Zuschlag-ügy, és elterelni a figyelmet az ország állapotáról. Szerinte azonban ez nem fog menni.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.