"Távolságot tart" a kormánytól a Mazsihisz, de meghívták Orbánt is
Orbán Viktort is várja a Mazsihisz a március 19-i megemlékezésre a Dohány utcai zsinagóga elé. A megemlékezésre a Jobbik kivételével minden parlamenti párt vezetőjét és rajtuk keresztül a pártok politikusait is meghívták.
Március 19-én, Magyarország német megszállásának 70. évfordulóján közös megemlékezésre hívja zsidó és nem zsidó honfitársait a Mazsihisz. A 16 órakor, a Dohány utcai zsinagóga előtt kezdődő rendezvényen holokauszt-túlélők beszélnek majd az egybegyűltekhez; többek között Kardos Gusztáv rabbi és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója. Mellettük Karsai László történész emlékezik a német megszállás és a magyar holokauszt 70. évfordulójára.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke a Népszavának elmondta, hogy bár "távolságot tartanak a kormánytól", erre a fontos megemlékezésre a Jobbik kivételével minden parlamenti párt vezetőjét és rajtuk keresztül a pártok politikusait is meghívták. Az elnök reméli, hogy erre a protokollmentes és "egyáltalán nem politikai rendezvényre" konzervatív, baloldali és liberális érzelmű emberek egyaránt elmennek.
A Mazsihisz közgyűlése február 9-én döntött úgy, hogy egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. Arra kérték a kormányfőt, állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását (ezt eredetileg épp március 19-re tervezték), továbbá a józsefvárosi Sorsok Háza-projektet, és "közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt" váltsa le a Veritas kutatóintézet éléről Szakály Sándort.
A kabinet időközben március 19-éről május végére, a választások utánra módosította a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű megvalósításának határidejét. De mert az Orbán Viktornak feltett kérdésekre a Mazsihisz nem kapott választ, a szervezet úgy döntött, egyelőre távol marad a holokauszt-emlékévvel kapcsolatos állami megemlékezésektől.