2014. március. 04. 11:44 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 04. 11:50 Itthon

Feljelentést tesz a KEKKH vezetője ellen az Összefogás

Hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tesz Vetési Iván, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) vezetője ellen az ellenzéki összefogás - közölte Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke. A KEKKH szerint ők minden közbeszerzésnél szabályosan jártak el.

Baja Ferenc, az MSZP kampányfőnök-helyettese elmondta: a KEKKH három - a 25 millió forintos értékhatárt el nem érő - részre bontotta a nemzeti egységes kártyarendszer kiépítésével kapcsolatos közbeszerzést. A meghívásos közbeszerzésen két olyan cég is nyert, amely összefüggésbe hozható Gál András Leventével, a közigazgatási tárca korábbi államtitkárával, Vetési Iván így korábbi főnökét juttatta megbízásokhoz - jelentette ki. Szigetvári Viktor felszólította Gál András Leventét és Detre Diánát - az egyik nyertes cég tulajdonosát, aki az Index írása szerint a volt államtitkár barátnője -, hogy ha már hozzájutottak pénzhez a megbízásból, fizessék vissza.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) a beszerzési eljárások során minden esetben a hatályos közbeszerzési szabályoknak és a hivatal belső szabályzatainak megfelelően járt el - közölte a KEKKH. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter múlt pénteken kért vizsgálatot a felügyelete alá tartozó KEKKH elnökétől egy, az index.hu-n megjelent hír nyomán, amely szerint a tárca korábbi közigazgatási államtitkárának barátnője kapott megrendelést a hivataltól.

A hivatal közleményében visszautasította a sajtóban megjelent híreket a Nemzeti Egységes Kártyarendszer Megvalósítása elnevezésű európai uniós projekttel kapcsolatban. Mint kifejtették: a sajtóban említett eljárásban 3 állami céget hívtak meg, köztük a Magyar Vitorlás Központ Nonprofit Kft.-t is. A hivatal ezen eljárás során is - mint fogalmaztak - "kiemelt figyelmet fordított a becsült érték meghatározására, amely során a piacon előforduló szokásos szakértői napidíjakat vette alapul". A nyertes ajánlattevő kedvezőbb ajánlatot adott. 

A Nemzeti Egységes Kártyarendszer Megvalósítása elnevezésű projekt költségvetése 100 százalékban európai uniós finanszírozású, több szerv vizsgálja, többek között a beszerzéseket is - írta a KEKKH közleményében kiemelve: a legutóbbi, néhány héttel ezelőtti EUTAF (Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság) ellenőrzés mindent szabályosnak talált.  

Az index.hu múlt pénteken arról írt, a KIM korábbi közigazgatási államtitkára, Gál András Levente barátnője, Detre Diána cége, a Blue Shine Kft. kapott 23,9 millió forintos megrendelést a hivataltól a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) központi nyilvántartás-adatbázishoz kapcsolódó tanulmányok készítésére, a nyilvántartás kapcsolattervezésére, kommunikációs feladatok ellátására. A cég, amely tavaly májusban, 500 ezer forintos jegyzett tőkével jött létre, hirdetmény közzététele nélküli pályázaton nyert.   

Az Index információi szerint sportkörökben már hónapok óta közismert, hogy Detre Diána a KIM korábbi államtitkárának barátnője. Gál András Levente a Magyar Vitorlás Szövetség elnökeként már 2012-ben is kiemelten jó viszonyt ápolt a sportolónővel - írta az index.hu.

A KEKKH projektvezetője, Bálint Attila az index.hu-val annyit közölt: az eljárást teljes egészében a KEKKH munkatársai, az eljárás során kiválasztott közbeszerzési tanácsadó folyatta le, arra Gál András Leventének semmilyen befolyása nem volt. A döntéskor a cég referenciáit vették alapul - nyilatkozta.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken azt közölte az MTI-vel: Navracsics Tibor miniszter felkérte Vetési Ivánt, a hivatal elnökét, hogy vizsgálja meg: a közbeszerzési eljárás megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak, valamint a hivatal belső szabályzatainak. Az Index kedden arról is írt, hogy egy másik Gál András Leventéhez köthető zánkai cég, a Magyar Vitorlás Központ Kft. is kapott egy 24 milliós megrendelést a Nemzeti Egységes Kártyarendszer előkészítő munkálataiból.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.