A világ legrangosabb külpolitikai folyóirata szerint az Európai Unió keleti bővítése egyelőre enyhén szólva sem sikertörténet, a csatlakozott országok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, autoriter irányba fordultak az elmúlt években – közülük is leginkább az Orbán-kormány vezette Magyarország. A szerző szerint az EU-nak szankciókkal kellene kikényszeríteni a demokratikus játékszabályok betartását.
Tiz éve csatlakozott nyolc közép-kelet európai állam az Európai Unióhoz, majd három évvel később Bulgária és Románia, amivel a kontinens immár nem csak a hidegháborús megosztottságot számolta fel teljesen, de úgy tűnt, mélyebb történelmi különbségeket is sikerült felszámolni, és egy demokratikus, nyitott, prosperáló kontinens lép a 21. századba – írta a Foreign Affairs külpolitikai szakfolyóiratba Jan Werner Müller. A Princeton Egyetem tanára „Kelet-Európa Délre Tart” című cikkében kénytelen megállapítani, hogy a várakozások nem teljesültek.
Pedig az előjelek biztatóak voltak. Müller szerint a csatlakozás ígérete nyomán a szlovákok például 1998-ban megszabadultak a korrupt és autoriter Vladimir Meciartól, és még a korrupciótól súlyosan fertőzött Románia és Bulgária is képes volt komoly erőfeszítéseket tenni azért, hogy stabil jogrendszert, átlátható igazságszolgáltatást teremtsen. Horvátország ugyanúgy sikerrel tette meg ezt az utat, Müller szerint ennek jele például az is, hogy a korábbi kormányfő, Ivo Sanader jelenleg is tízéves börtönbüntetését tölti korrupció vádjával.
Csakhogy az elmúlt években egyre több aggasztó jelenség tapasztalható az EU keleti államaiban, olyannyira, hogy azt már nehéz lenne „egy-két elszigetelt esetnek” tekinteni, rendszerhibáról lehet szó – véli a szerző. Nem egyszerűen morális szétesést látunk egy sor ország politikájában, ez együtt jár azzal, hogy autoriter rezsimek kialakulásától kell tartani egyre több országban, olyan jellegűektől, mint Vlagyimir Putyin Oroszországa, ahol „a parlamenti választások megtartásával a hatalom fenntartja ugyan a demokrácia látszatát, de eközben az uralkodó elit a fékek és ellensúlyok lebontásával mindent megtesz azért, hogy a valódi politikai változásokat minél jobban megnehezítse”.
Müller szerint Magyarország áll a folyamat élén, ahol a „kapitalizmus rideg világát a mindent átszövő korrupcióval és elszálló költségvetéssel kombinálva létező világok legrosszabbikát előállító reformszocialisták” 2010-es bukása után Orbán Viktor kétharmaddal tért vissza a hatalomba a „fülkeforradalommal”. Orbán a hatalom birtokában „orwelli jellegű” államhatalmat épített ki a „Nemzeti Együttműködés Rendszerével”, az igazságszolgáltatástól a közmédiáig mindenhová saját, messzemenően lojális embereit ültette. Mindezt azzal az ideológiával, hogy „csak a Fidesz képviseli a nemzeti érdekeket, Orbán ezt már a 2002-es vereségével meghirdette, amikor kijelentette, hogy a haza nem lehet ellenzékben”.
„Mindezt a Fidesz nem tehette volna meg azonban, ha a posztkommunista baloldal nem diszkreditálta volna magát totálisan, hagyva a korrupció elburjánzását, miközben képtelen volt jól működő liberális kapitalizmust kiépíteni.” A Fidesz ezért lovagolhatta meg a rendszerváltással kapcsolatos negatív érzéseket. Müller szerint persze Magyarország nincs egyedül: Csehországot például a „weimari német államhoz” hasonlítja, ahol Milos Zeman elnök a parlamenti erőviszonyokat figyelmen kívül hagyva mesterkedett egy neki tetsző kormány kiépítésén, miközben egyre több hatalmat akart saját magának. Lengyelországban nagy az esélye, hogy az Orbán Viktorhoz hasonlóan populista politikát folytató Jaroslaw Kaczynski visszatérjen a hatalomba. Victor Ponta ráadásul Orbánhoz hasonlóan kétharmados többség birtokában folytathatja a független intézmények legyalulását.
Müller szerint a baj oka az, hogy bár az akkori tagállamok 1993-ban megalkották ugyan a tagsághoz a demokratikus teljesítmény szempontjából szükséges Koppenhágai Kritériumokat, de azok betartását a tagállamok esetében már nem tudják semmilyen módon kikényszeríteni, a kelet-európai elitek erre jöttek rá nagyon hamar, leginkább Orbán Viktor ebben az esetben is, aki az első kritikák hatására „szabadságharcot kezdett Brüsszellel”. Ez ellen csak úgy lehetne tenni, ha a brüsszeli szervezeteknek hatáskörük lenne szankcionálni az antidemokratikus irányt vett tagállamokat. „Huszonöt évvel a rendszerváltás után ugyanis a régiónak meg kell tudnia őrizni azokat az értékeket, amelyekért lakói korábban küzdtek, még ha az Orbán-féle populisták le is akarják nyúlni ezeket” – fejezi be cikkét Jan-Werner Müller.
