2014. február. 28. 16:30 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 28. 16:30 Itthon

Elítélték a 13 éves lánnyal fajtalankodó férfit

Szemérem elleni erőszak bűntettében bűnösnek mondta ki pénteken a Hajdúböszörményi Járásbíróság azt az 54 éves férfit, aki egy parkból csalt el lakásába egy 13 éves kislányt, majd szexuálisan molesztálta. Az eset 2012 áprilisában történt Hajdúnánáson - közölte az ítélethirdetés után a Debreceni Törvényszék.

Az elsőfokú bíróság 4 év börtönt szabott ki K. Istvánra és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és csaknem 300 ezer forintos bűnügyi költséget is meg kell fizetnie. 

Rozsnyai Balázs tanácsvezető bíró a védőbeszédre hivatkozva elmondta: a szexuális bűncselekmények jó része felderítetlen marad, a sértettek szégyenérzetük miatt sokszor egy életen át titkolják a történteket, így nem csoda, hogy a kislány csak az eset másnapján számolt be a szüleinek.  

Az ilyen jellegű bűncselekmények másik jellegzetessége, hogy általában a vádlott tagadása és a sértett állítása áll egymással szemben, ezért a közvetett tanúk és a szakértők véleménye rendkívül fontos. A hajdúnánási bűncselekmény tanúi elmesélték, hogy a kislány reszketve, feldúlt lelkiállapotban jött ki a vádlott házából és a szakértők is megerősítették, hogy a gyermeket komoly trauma érte, azóta is terápiára szorul. Így a vádlott tagadásával szemben egyértelműen a sértett vallomását fogadta el a bíróság. 

A bíró indoklásában kiemelte azt is, ha a bűncselekmény az új Btk. életbelépése után történt volna, a vádlott 5-10 évig terjedő szabadságvesztést kaphatott volna. Miután azonban a régi büntető törvénykönyv enyhébb szankciókat - 2-8 évig terjedő szabadságvesztést - tartalmaz, azt kellett alkalmazni. 

Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhébb minősítés megállapításáért (zaklatás), harmadsorban enyhítésért fellebbezett.

Hirdetés
hvg360 Szentirmai Áron 2025. május. 10. 10:00

Lesből támadó halál – megedzhetjük-e a szívünket, amikor sportolunk?

Az elmúlt években drasztikusan visszaszorult a sportolás közben bekövetkező szívhalál, miközben évtizedek óta stagnál a hirtelen szívleállás gyakorisága. Minek köszönhető ez a fordulat? Mekkora terhelést jelent a sportolás a szívnek, edzhetjük-e a vért pumpáló szervet, és miért gyakoribb a hirtelen szívleállás az amatőr sportolók körében? Hogyan sportoljunk, ha szívproblémáink vannak, kockázatos-e kávét inni edzés előtt? Három kardiológussal beszélgettünk.