Bosszúból árulták a neten a mit sem sejtő nő testét
Egy 32 éves férfi szexhirdetést adott fel egy nő nevében, amikor megunta a vele való kapcsolatot. A hirdetés közzététele után a nőt rengetegen zaklatták.
Személyes adattal visszaélés megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Kiskőrösi Rendőrkapitányság S. Tamás 32 éves kiskőrösi lakos ellen – írta honlapján a rendőrség kedden.
A férfi a gyanú szerint tavaly júniusban egy internetes apróhirdetési portálon egy kiskőrösi nő tudta és beleegyezése nélkül az asszony személyes adataival és telefonszámával visszaélve szexuális szolgáltatást ajánló hirdetéseket adott fel. A sértett ez után számtalan – a nevében megjelentetett ajánlattal kapcsolatos – telefonhívást kapott.
Az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki vallomásában elmondta, a nővel viszonya volt, de az terhessé vált számára, ezért bosszúból hirdetéseket adott fel a nő nevében.
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, a férfi bíróság elé állítását javasolja.