2014. február. 22. 14:10 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 22. 14:04 Itthon

Fidesz: Gyurcsány a hazugságról is hazudott

Gyurcsány Ferenc még a hazugságbeszédéről is hazudott - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kocsis Máté szerint most egy olyan jelentés publikálása miatt bírálják a baloldali pártok a belügyminisztert, amely akkor készült, amikor Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányoztak.

A fideszes politikus azzal akpcsolatban tartott sajtótájékoztatót, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal a honlapján anonimizált formában pénteken nyilvánosságra hozta a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült két titkosszolgálati jelentést újságírói kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc évekig sumákolt arról, hogy miként került nyilvánosságra a beszéd.

Kocsis Máté úgy vélekedett: a baloldali politikusok hazudnak, amikor azt állítják, hogy a kormány kampánycélokra használja fel az Alkotmányvédelmi Hivatalt. Ugyancsak visszautasította azt a felvetést, hogy a jelentés nem teljes, csupán részleges publikálása nem segíti az igazság kiderítését. Közlése szerint, a hivatalnak a publikáláskor figyelembe kellett vennie a személyiségi jogi, illetve a nemzetbiztonsági szempontokat.

Ugyanakkor a közvélemény joggal tart igényt arra, hogy megismerje az őszödi beszéd hátterét, vagyis azt: mit jelent az a mondat, "hogy hazudtunk reggel, délben, este" - idézte Gyurcsány Ferenc szavait a kommunikációs igazgató. Ez utóbbira várják Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon magyarázatát - fűzte hozzá.

Szerinte a baloldal reakciója kísértetiesen hasonlít arra, amit akkor tettek, amikor fény derült a Portik-Laborc találkozóra. Vagyis arra, hogy Portik Tamással, egy alvilági vállalkozóval tárgyalt Laborc Sándor a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori vezetője. Akkor is hamisítást és hazugságot kiáltottak - mondta Kocsis Máté.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában pénteken hozta nyilvánosságra a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült két titkosszolgálati jelentést, amelyek szerint egy szocialista politikus lehet a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett a később utcai tiltakozásokat kiváltó beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.

Mesterházy Attilához hasonlóan Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció is azt követelte szombaton, hogy Pintér Sándor belügyminiszter hozza teljes terjedelemben nyilvánosságra az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményeiről készült hivatalos, végső jelentést.

Hirdetés