2014. február. 20. 05:40 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 20. 09:04 Itthon

Két év alatt sem végeztek a rokkantak felülvizsgálatával

Két év alatt több mint 57 ezer megváltozott munkaképességű ember komplex felülvizsgálatát végezték el az orvosszakértők, és még 135 ezren hátravannak – derül ki a csütörtöki Világgazdaságból.

A lap az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának Pál Béla MSZP-s képviselő kérdéseire adott írásbeli válaszai alapján azt írja: a 2012 januárja és 2013. december 31. között felülvizsgáltak 52 százalékánál nemhogy csökkent volna, de nőtt az össz-szervezeti egészségkárosodás mértéke és csupán 19 százalékuknál állapítottak meg javulást a szakértők. Szám szerint a válaszban az olvasható, hogy 29 946 személy állapota romlott, 10 660 emberé javult, közel 16 500 igénylőé pedig nem változott.

Doncsev András államtitkár közölte azt is, hogy közel 195 ezer embernek kellett nyilatkoznia arról, hogy kéri-e állapota komplex minősítését, vagyis annak felülvizsgálatát, hogy kaphat-e rokkantsági alapon ellátást. Mint ismert, aki nem kérte a minősítést, az elesett az ellátástól, a politikus válaszából azonban kiderül, hogy az elmúlt két évben még mindig nem sikerült befejezni a felülvizsgálatokat, 135 ezer ember minősítése ugyanis még hátravan.

Az államtitkár Pál Béla kérdésére arra is kitért, hogy mindeddig 5962 megváltozott munkaképességű embernek szűnt meg az ellátásra jogosultsága, mert egészségi állapotuk mértéke a 60 százalékot meghaladta.

A Világgazdaság cikke felidézi: a kormányzat célja, hogy a 200 ezer, korábban rokkanttá nyilvánított ember közül minél többet visszatereljenek a munkaerőpiacra.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.