Itthon hvg.hu 2014. február. 11. 12:56

Simon és felesége egy luxuslakás tulajdonosa lett

Simon Gábor 2012-es vagyonnyilatkozatában egy 80 milliós budai luxuslakás tűnt fel a semmiből – írja a Magyar Nemzet. A földhivatalból kikért papírok szerint a Simon luxuslakása melletti ingatlanon széljegyre került Simon jelenlegi felesége, Horváth Tünde Márta is.

Simon Gábor kedden leadott új vagyonnyilatkozatában számos változás van a két héttel ezelőtt közöltekhez képest. Amellett, hogy a 240 milliós vagyona valóban nincs feltüntetve, úgy tűnik, eszébe jutottak korábban nem említett – kincstárjegyben és befektetési alapban elhelyezett – megtakarításai többmilliós értékben. A tartozása is jelentősen megnőtt, míg január végén 12 millió forintos, magánszeméllyel szemben fennálló tartozást tüntetett fel, ez mostanra 20 millió forintra emelkedett – írja a Magyar Nemzet.

Simon Gábor vagyonnyilatkozataiból kiderült, hogy a szocialista politikus a 2012-es bevallása szerint az év október 22-én vásárolt egy 120 négyzetméteres társasházi lakást a XII. kerületben. A Magyar Nemzet kedden azt írta: a szóban forgó ingatlan a Széchenyi-hegyen, egy Ágnes utcai elit társasházban található. A földhivatalból kikért tulajdoni lapra Simon Gábor neve már 2012. szeptember 10-én felkerült. Ugyanezen a napon a Simon luxuslakása melletti ingatlanon széljegyre került Simon jelenlegi felesége, Horváth Tünde Márta is – olvasható a lap cikkében.

MTI / Kovács Attila

A lap által megkérdezett ingatlanszakértő szerint az elmúlt években körülbelül 80-90 millió forintra taksálható ebben a társasházban egy jó állapotú vagy felújított ingatlan értéke. A Magyar Nemzet szerint rejtély, hogy Simon honnan szerzett több tízmillió forintot, ugyanis a 2011-es vagyonnyilatkozatához képest a 2012-esben a tartozása mindössze 3,5 millió forinttal emelkedett, és nem volt olyan jövedelme ebben az időszakban sem, amely ezt a hirtelen vagyongyarapodást magyarázhatná.

Simon Gábor korábban bejelentette, hogy megválik minden közéleti tisztségétől, pártfunkciójától, így ő már magánemberként áll vizsgálatok elé, saját magának kell felelősséget vállalni vagyonnyilatkozatának módosításáért is – közölte hétfőn az MSZP. A képviselő kedd estig még módosíthat vagyonnyilatkozatán, tegnap nem jelent meg a bizottság ülésén, amelyen az ő ügyével foglalkoztak. Rubovszky György, bizottság KDNP-s elnöke szerint az MSZP-s képviselő levelében azt írta, a nyilatkozatban nincs olyan rovat, ahol a bécsi számlán szereplő összeget feltüntethette volna, de szívesen elszámol vele "az erre felhatalmazott szervezet előtt".

Simon Gábor, az MSZP addigi elnökhelyettese február 6-án közölte, hogy minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről lemond, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselő-jelöltségtől, és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról.

Szerdán a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését. Simon Gábor egy ausztriai pénzintézetnél nyitott értékpapírszámlára 2008 januárjában 575 ezer eurót, majd 2009 áprilisában 169 ezer amerikai dollárt helyezett el készpénzben. A számlán tavaly októberben az akkori árfolyamon 228 millió forint volt. Simon Gábor az elmúlt évekre vonatkozó adónyilatkozataiban egyetlen esetben sem szerepeltette a külföldi betétszámlán elhelyezett megtakarításait – közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 21. 16:40

„A falak hol legyenek véresek? Ha lelőtték a németeket, hogy estek össze?” – szuperprodukciók hitelessége is múlt Varga István katonai szakértőn

„Volt, hogy a rendező azt mondta, ne törődjek azzal, hogy a szereplő a fejlövés után még akciózik, vagy a színésznő magas sarkú cipőben lövöldöz az erdőben” – idézte fel Varga István, aki katonai szakértőként évtizedek óta segíti a legnevesebb magyar és külföldi rendezők filmjeit. Ha kell, tankot szerez, statisztákból farag katonákat, vagy fejlövések hitelességét ellenőrzi. Többek között neki köszönhető az Angyalbőrben sorozat is.