2014. február. 08. 08:28 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 08. 08:19 Itthon

Több ponton is módosítják az építésügyi rendeleteket

A kormány honlapján megjelent tervezet szerint több ponton is módosulnak az építésügyi rendeletek. Az egyik változás alapján amennyiben március 15-től magánszemély építtető köt szerződést kivitelezővel, utóbbi csak 14 nap után láthat munkához, ha ennél hamarabb szeretné elindítani a munkát a megrendelő, ezt bele kell írni a szerződésbe.

A kormányrendelet tervezet szerint több ponton változnak a műemlékekkel kapcsolatos előírások is. Például a felújításuk során törekedni kell a műemlék fizikai valójában és szellemiségében történő megőrzésére. A kutatások során pedig előnyben kell részesíteni a modern, roncsolás mentes vizsgálatokat.

A műemlékeken végzett néhány munkához nem kell engedély, de ezek közül most leválasztja a tervezet azokat, amelyeket - tudomásulvételre - be kell jelenteni az örökségvédelmi hatóságnak. Ilyen például a roncsolásos kutatás, az utólagos szigetelés és a felületképzés megváltoztatása is.

Az ilyen eljárást a hatóság elektronikusan intézi. A hatóság a tervezett tevékenységet - az eljárás megindításától számított 15 napon belül - megtiltja, ha a műemlék jellege, történelmi jelentősége vagy hitelessége jelentősen sérülne. A tiltás elmarad, ha a beavatkozással életveszélyt hárít el a kérelmező.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.