2014. január. 27. 08:13 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. január. 27. 10:53 Itthon

Elcsábított egy 14 éves kislányt az Üdvhadsereg volt lelkésze

Egy 14 éves kislányt csábított el az Üdvhadsereg gyöngyösi vezető lelkésze – közölte a heol.hu Heves megyei híroldal.

A szerelmi viszony 2013 nyarán kezdődött a 43 éves, ötgyermekes lelkipásztor és a lány között, a lány szülei később feljelentést tettek, a lelkészt időközben az Üdvhadsereg kizárta soraiból – idézte a heol.hu a pestisracok.hu beszámolóját.

Az Üdvhadsereg Szabadegyház újságírói megkeresésre közleményt adott ki. Ebben azt írták, szigorúan elhatárolódnak a történtektől, elfogadhatatlannak, méltánytalannak, súlyos emberi és erkölcsi vétségnek tartják a volt lelkész által elkövetett cselekményeket. Hozzátették, amint tudomást szereztek az ügyről, azonnali hatállyal megszüntették a gyöngyösi lelkész munkaviszonyát, a szükséges jogi intézkedéseket megtették.

Vámos Boglárka, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a heol.hu szerint azt mondta, jelenleg szexuális visszaélés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást az ügyben a Gyöngyösi Rendőrkapitányság.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.