2014. január. 21. 13:41 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 21. 13:32 Itthon

Megkezdődött a terrorcselekménnyel fenyegető férfi pere

A Szegedi Törvényszéken kedden megkezdődött annak a tápiószentmártoni férfinek a pere, akit terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettével és zaklatás vétségével vádol a Központi Nyomozó Főügyészség.

A 46 éves volt rendőr - akit hátrányosan érintett az öregségi nyugdíjra vonatkozóan Lázár János és Balsai István országgyűlési képviselők által benyújtott törvényjavaslat - a vádirat szerint 2011-ben fenyegető levelet küldött Lázár Jánosnak és zaklatta Czerván György országgyűlési képviselőt.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2012 novemberében emelt vádat. Eszerint a vádlott 2011. május 16-án a tápióbicskei postahivatal körzetében fenyegető levelet adott fel Lázár János fideszes országgyűlési képviselő, hódmezővásárhelyi polgármesternek címezve, a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal címére. A levélben egy "szövetség" nevében a kifogásolt törvényjavaslat miatt Lázár Jánost a gyermekei súlyos bántalmazásával fenyegette meg.

A vádlott célja az volt, hogy a törvénymódosítást kezdeményező és azt visszavonni, valamint róla szavazni jogosult Lázár Jánosnak, a többségi frakció vezetőjének fenyegetésével elérje, hogy az Országgyűlés a törvényjavaslatot ne fogadja el.

A vádlott emellett 2011. május közepén a személygépkocsijával többször megjelent a vele azonos településen lakó Czerván György fideszes országgyűlési képviselő, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára tápiószentmártoni családi házánál. Többször felhívta és telefonon zaklatta Czerván Györgyöt és feleségét, megfenyegetve a képviselőt, hogy az általa kifogásolt törvény elfogadásának következményei lesznek.

A vádlott a keddi tárgyalási napon nem tett vallomást. A nyomozati vallomásában azt mondta, nem ő írta a levelet Lázár Jánosnak. Több számítógép van otthon, melyeket nem csak ő, hanem gyermekei, felesége, barátaik, és volt kollégái is használhattak. A vádlott szerint Czerván Györgyöt nem fenyegette meg, csupán válaszokat akart kapni állampolgárként a képviselőjétől. 

Kedden a vádlott fiát is tanúként idézte a bíróság, ő nem tett vallomást, valamint a hódmezővásárhelyi önkormányzat jegyzőjét is meghallgatták a levél átvételének körülményeiről. Délutánra a Czerván család meghallgatásával folytatódik a tárgyalás.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2025. május. 07. 13:30

2026-ban is nagy koppanás jöhet a választási osztogatás után

Háborúellenes költségvetés – ekként jellemezte a jövő évi büdzsé tervezetét Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter a nemzeti színű szalaggal átkötött dokumentumot kedd délután adta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. Amikor az ezt követő sajtótájékoztatón arra emlékeztették, hogy bő fél évvel ezelőtt a 2025-öst békeköltségvetésnek nevezték, azt válaszolta: bíztunk Donald Trump győzelmében és abban, hogy gyorsan véget vet a háborúnak. Az előbbi bejött, az utóbbira még várni kell.