2014. január. 17. 09:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. január. 17. 09:49 Itthon

Navracsics intézkedett a brutális gyermekkínzás ügyében

Navracsics Tibor rendkívüli fegyelmi eljárás lefolytatását kérte a pest megyei kormánymegbízottól a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter utasította a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjét, hogy rendkívüli fegyelmi eljárás keretében a mai nap folyamán vizsgálja meg, hogy a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében a hivatalos eljárások során történt-e mulasztás – közölte a KIM.

A közlemény szerint a miniszter utasította a kormánymegbízottat, hogy amennyiben megállapítható a felelősség, úgy azt fegyelmi hatáskörében bírálja el.

A Blikk tavaly november 26-án számolt be arról, hogy a szigetszentmiklósi K. Rudolf és felesége hosszú évekig "emberi ésszel fel sem fogható borzalmakat művelt lányukkal és két fiukkal". A már bíróságon lévő vádirat szerint a 8, 9 és 10 éves gyermekeket kiskoruk óta kínozták, illetve szexuálisan is bántalmazták.

A Pest Megyei Kormányhivatal november 27-én közleményt adott ki, amely szerint a szigetszentmiklósi gyámhivatal – a jegyzőtől 2011 júliusában érkezett jelzés alapján – haladéktalanul megkezdte a körülmények felmérését, és elrendelte a gyermekek átmeneti nevelésbe vételét. A gyerekek azóta is nevelőszülőknél vannak.

A kormányhivatal elrendelte, hogy a szociális és gyámhivatal indítson vizsgálatot az ügyben a gyermekjóléti szolgálatnál és a szigetszentmiklósi jegyzői gyámhatóságnál. Az azóta lezárult vizsgálat megállapította, sem a védőnő, sem a gyermekorvos, sem az óvoda, sem az iskola, sem a gyerekjóléti szolgálat nem vette észre, hogy szüleik rendszeresen szexuálisan bántalmazzák a három kisgyereket – akik csak az elhanyagoltságuk miatt kerültek nevelőszülőkhöz.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.