Magyarországon évente mintegy 30 ezer nő szül császármetszéssel. Hogy miért, azt igazából senki sem tudja, ennek feltárására még nem született átfogó háttértanulmány. A kórházak elvben ugyan támogatják a természetes szülést, számos eszköz áll rendelkezésre mindehhez a szülőszobán – a valóság azonban ezt az igyekezetet nem igazolja.
„Már a terhesség alatt is éreztem, hogy túl sok az információ, de ha konkrét kérdésem van, nem kapok válaszokat” – mondja Orsi, aki az anyaságot teljesen természetes állapotnak fogta fel, és nem is szeretett volna semmiféle „mesterséges beavatkozást”.
„Egy legyintéssel elintéztek, és mondták, hogy persze, támogatjuk. Aztán amikor bezáródott a szülőszoba ajtaja, kiderült, van ugyan medence a szülőszobán, de most éppen nem ajánlják a használatát” – emlékezett vissza Orsi, akinek tízórás vajúdás után elkezdték kicsit meggyorsítani a szülést. És aztán annyira begyorsult minden, hogy császármetszés lett belőle.
„Amikor burkot repesztettek, nem mondták, hogy ennek veszélyei is lehetnek. A magzatvízzel együtt kifolyhat a köldökzsinór is, mert a baba feje még nem állt be a szülőcsatornába. Szóval gyorsan a műtőasztalon találtam magam. Lehet, mindez valóban elkerülhetetlen volt, de csak utólag tudtam meg, hogy abban a kórházban, ahol szültem, az a szokás, hogy a kismamáknak 12 órán belül szülniük kell. Erről nem beszélt az orvosom, ez nem volt rajta a kórház honlapján.”
Nem tanulmányozták még komolyan
A kismamafórumokat olvasva ehhez hasonló történetek hosszú sorát találni. A furcsa az, hogy elvben egyre többen támogatják a természetes szülést, a kórházak között nagy a verseny, hogy minél inkább „baba- és mamabarát” legyen a szolgáltatás. Ennek ellenére nemhogy csökken, hanem emelkedik a császármetszések száma.
A WHO ajánlása szerint csupán a szülések 15 százaléka esetében volna szükség császármetszésre, vagyis a nők 85 százalékának alapvetően természetes úton, különösebb beavatkozások nélkül kellene megszülnie gyermekét. Ehhez képest Magyarországon 2012-ben 35,2 százalék volt a császármetszések aránya. Ez azt jelenti, hogy évente 30 ezer körül van azon nők száma, akik császármetszéssel szülnek. Ráadásul ez az arány évről évre nagyjából 1 százalékkal emelkedik.
Pedig a kórházak többségében lett bordásfal meg medence a szülőszobákban, az persze más kérdés, hogy hagyják-e egyáltalán ezeket használni, vagy mindez csak a marketing része. Önmagában az is elgondolkodtató, hogy a természetes szülést hívják alternatívnak, vagyis ha kismama nem háton fekve mozdulatlan vajúdik és szül, hanem sétál, vízben ül, esetleg guggolva, térdelve vagy álló helyzetben szül.
Mindenki több okot is felsorol, amikor azt tudakoljuk, miért emelkedik a császármetszések száma, de komoly, a rendszert felmérő háttértanulmány eddig nem született. A szakmában nagy az egyetértés abban, hogy jobb lenne, ha kevesebb „császár” lenne, de könnyen lesöprik a problémát azzal, hogy az egész nyugati világban ez tendencia.
Ahol orvos van, ott van beavatkozás is
A nőgyógyászok szakmai indokként azt hozzák fel, hogy a nők egyre később szülnek, és egyre több olyan nő vállal gyereket, akinek egészségügyi problémája van (szervtranszplantált, cukorbeteg, szívbeteg stb.), ami növeli a hüvelyi szülés rizikóját. Emellett ma már ezres nagyságrendben kerül sor mesterséges megtermékenyítésre (szaknyelven asszisztált reprodukciónak nevezik), ami szintén emeli a császármetszések arányát.
Az azonban jól kivehető, hogy amikor az orvos elkezd beavatkozni egy természetes folyamatba, akkor könnyebben ér véget a történet császármetszéssel. Az epidurális érzéstelenítés például előrevetítheti a császármetszést, mert bár bizonyos problémás esetekben hasznos lehet a fájdalomcsillapítás (koraszülés, terhességi magasvérnyomás, a magzat méhen belüli fejlődési lemaradása stb.), de ilyenkor a szülésbefejező műtétek aránya is megnövekszik.
Közvetlen kiváltó oka lehet a műtétnek, hogy a magzati koponya a teljes méhszájtágulás után nem csúszik be a szülőcsatornába, vagy a kitolási szakban a fájdalomcsillapítás miatt a szülő nő nem érzi a nyomási késztetést: bár manapság sok orvos előszeretettel ajánlja az epidurális fájdalomcsillapítást, ez még mindig nem okozhatná ezt a magas császármetszés-arányt.
Fortélyos félelem igazgat
„Ha egy kicsit megpiszkáljuk a dolgot, akkor az egésznek a mélyén ott van a félelem” – mondta a nevét a széles nyilvánosság előtt inkább nem vállaló szülész-nőgyógyász. „Az orvos fél a műhibapertől, az asszony fél a komplikációktól. Feltehetően az sem véletlen, hogy a császármetszések száma főleg a fogyasztói társadalmakban magas, és ott, ahol erős a celebhatás” – mondta a nőgyógyász. Az Egyesült Államokban, Európa számos országában ugyanaz a tendencia látható, mint Magyarországon. Dél-Amerikában sok magánkórházban 100 százalék a császármetszések aránya, míg Afrikában továbbra is alacsony.
Valahogy általánosan kialakult az a nézet, hogy a császármetszés mindent megold. A műhibapereknél az az első kérdés, hogy miért nem császároztak, vagy miért nem előbb császároztak, pedig „nyugaton” már időként azt a kérdést is felteszik a bíróságon, hogy miért császároztak. Kevesen tudják, hogy az újszülöttkori agykárosodások – amelyek a perek nagy részét adják – döntő többsége a terhesség alatt alakul ki, a szülés folyamata a 10-20 százalékukért felelős. Éppen ezért az ilyen károsodások száma nem csökken lényegesen annak ellenére sem, hogy nő a császármetszések száma.
„Azt gondolom, hogy a kismamák részinformációkkal rendelkeznek, és nincsenek tisztában a császármetszés okozta közvetlen és távoli következményekkel” – mondta Rákóczi Ágnes szülésznő, a pár-beszéd.eu szülés körüli tanácsadó szolgálat programvezetője. Császármetszéskor megnövekszik a mélyvénás trombózis veszélye, ami ma az egyik vezető anyai halálok. A másik kettő a vérzés és a szepszis, ezek kockázata szintén ugrásszerűen emelkedik. Ennél is kevesebb szó esik arról, hogy a magzatra is lehet veszélyes a császármetszés, közvetlen sérülések érhetik egy nehéz kiemelésnél és légzési problémák is előfordulhatnak” – mondta a programvezető.
Rákóczi Ágnes szerint az is problémát okozhat, hogy a császármetszés után az anya és babája egymástól szeparálva vannak. Ez nemcsak az anya-baba korai kötődés kialakulását zavarhatja meg, hanem a tejelválasztás beindulását is késlelteti. Az újszülött vizet vagy tápszert kap ebben az időben (általában cumisüvegből), s ezek együttesen szoptatási nehézségeket eredményezhetnek. „A szülési élmény elmaradása, az éhes, folyton síró újszülött, az anyai kompetencia érzésének sérülése, a megfelelő támogatás hiánya a szülés utáni hangulati zavarokhoz, egyes esetekben depresszióhoz vezethetnek” – sorolja Rákóczi, aki szerint több kutatás szól arról, hogy a császármetszés a gyermekágyi depresszió egyik rizikófaktora.
Ezekről a kockázatokról ritkán beszélnek az orvosok, a császármetszés úgy jelenik meg, hogy persze jobb lenne természetes úton szülni, de akkor sincs nagy baj, ha nem így történik. A rendszer azt mutatja magáról, hogy a természetes szülést támogatja, de úgy tűnik, ez csak a felszín, a valódi támogatás és a teljes körű felvilágosítás mintha egyéni szerencse lenne.
A pénz szerepe
A császármetszések magas arányát sokan a finanszírozással magyarázzák. A császármetszés után többet fizet az OEP, mint a sima hüvelyi szülés után, igaz, a műtét miatt a császármetszésnél a költségek is magasabbak. Egy hüvelyi szülésért 87 ezer forint körül fizet a biztosító, a császármetszésért ennek több mint a duplája, körülbelül 183 ezer forint jár. Ha nincs komplikáció, a kismamák 3-4 napot töltenek a kórházban, függetlenül attól, hogyan szültek. Ha a vajúdás több napig is elhúzódik, a számla legkevesebb a hotelköltségekkel megnő, nem beszélve arról, hogy a szülőorvosnak és a szülésznek is jóval tovább kell bent kísérnie a szülést, és a páciens az ágyat is tovább foglalja. Szintén több pénz jár a kórháznak, ha epidurális érzéstelenítést kap a kismama. Kérdés, hogy a nagyobb költségeket fedi-e a ténylegesen nagyobb finanszírozási összeg. Mindenesetre úgy tűnik, a kórháznak minimum mindegy, hogyan szülnek a kismamák, és nem elsődleges érdek a kevesebb császármetszés.
A hálapénz is gyakran megjelenik indokként. Ebben az esetben a kismama feltehetően akkor csenget ki több pénzt, ha a császármetszés az ő kérésére történik. Persze, ismét megkérdezhetjük, hogy ha az orvos teljes körű tájékoztatást ad a kismamának a „császár” lehetséges következményeiről, akkor hány kismama gondolná meg magát. Ugyanakkor azt is figyelembe lehet venni, hogy ha egy nő valóban retteg a szüléstől, akkor szabad-e arra kényszeríteni, hogy természetes módon szüljön. – Nyilván, nem. Persze érdemes lenne azzal is foglalkozni, hogy miért retteg valaki a szüléstől, esetleg, hogyan lehet a félelmét oldani. (Ehhez viszont az kell, hogy a védőnő, az orvos vagy a szülésznő észrevegye és foglalkozzon az ilyen problémákkal, ami megint csak szemlélet, lelkiismeret és az érintettek motiválásának kérdése.)
Az állam érdekelt lehetne, hiszen 2010-ben 3,6 milliárd forintot költött a hüvelyi szülések és 4,4 milliárd forintot a császármetszések finanszírozására. (Frissebb adatot erről nem találtunk.) Ráadásul a műtét közvetett és közvetlen következményei is jelentős kiadással járnak. Emellett az is megfigyelhető, hogy ha valaki első gyerekét császárral szülte, akkor a következő terhességnél automatikusan „császár indikáltnak” nyilvánítják. Általában a hegszétválás veszélye miatt ajánlják ilyenkor a műtétet, holott ennek az esélye nagyon alacsony, folyamatos kontroll mellett a nők többsége képes lenne császár után természetes úton szülni.
Hogy a szülés, császármetszés mennyire kényes téma, ez abból is látható, hogy a nők milyen érzékenyen reagálnak rá, ha szóba jön. Sokan szégyellik, hogy császárral szültek, mert létezik az az elvárás, hogy „éld meg a szülésed, és akkor vagy jó anya, ha természetes úton szülsz”. Ezzel szemben azonban ott a másik oldal érve is, miszerint anyaként „nem kockáztathatod a gyereked életét, csak azért, mert természetes módon akarsz szülni”.
