A rendőrség a helyzet magaslatán áll, de hagyni kell nekik egy kis időt az ügy felderítésére - mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfő este. Ha valaki így akarja előremozdítani a devizahitelesek ügyét, Rogán szerint nagyot téved. A politikus azért azt is hozzátette: lehet, hogy csak egy félresikerült bankrablásról van szó.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a rendőrség a helyzet magaslatán van a budapesti Lehel utcai bankfiókoknál történt robbantás ügyében.
Rogán Antal hétfő este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában hangsúlyozta: az elmúlt három évben a rendőrök gyakorlatilag minden súlyosabb bűncselekményt felderítettek alig egy hónap alatt. "Itt is azt kell tőlük elvárni, hogy minél hatékonyabban és minél gyorsabban dolgozzanak" - mondta.
A baloldali ellenzéktől erős visszafogottságot kért az ügyben, mivel a 2010 előtti kormány idején például a romagyilkosságok elkövetőit hosszú ideig nem tudták elfogni - mondta.
A frakcióvezető azt is mondta: ha valaki azt gondolja, hogy a devizahitelesek ügyét előre lehet mozdítani így, robbantással, az súlyosan téved, az ilyen politikai módszereket pedig a leghatározottabban vissza kell utasítani. Rámutatott ugyanakkor, hogy a robbantás okairól egyelőre nem tudni, hiszen lehet, hogy egyszerűen egy "félresikerült bankrablásról" van szó.
Közben a Cink arról írt, hogy a robbantás helyszínének közelében két rendőrt fotózott le egy mikroblogger hétfő délután. A környék őrzésével megbízott rendőrök éppen pihentek:
Budapesten, a XIII. kerületi Lehel utcában hétfő hajnalban egy robbantás miatt több bankfiók megrongálódott. A rendőrségi helyszínelés még este is tartott. Az okokról egyelőre sok a találgatás: egy szakértő szerint akár üzenetértékű is lehet a helyszínválasztás, de az is felmerült, hogy a robbantás célja csupán pénzszerzés volt.
A bűncselekménnyel kapcsolatban több párt is megszólalt. Az MSZP közleményében arról írt, hogy a hétköznapi emberek egyre kevésbé érzik biztonságban magukat, és a kétharmados Orbán-kormány rend helyett hétről hétre romló közbiztonságot hagy hátra.
Z. Kárpát Dániel és Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselői közleményükben azt írták: az elmúlt 24 év kormányainak kereskedelmi bankokkal kapcsolatos politikája, számonkérésük elmaradása és a pénzintézeteknek biztosított indokolatlan kedvezményekből eredő gazdasági előny jelentős társadalmi feszültséget okozott.
Dorosz Dávid, az Együtt-PM színeiben politizáló független képviselő arra kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a rendőrség a lehető leggyorsabban és legszakszerűbben vizsgálja ki a robbantás ügyét, majd tájékoztassa a nyilvánosságot. Szerinte egyébként a kormány közbiztonsági politikája megbukott, és a belügyminiszter közlésével ellentétben a rendőrség sem erősödött meg.