2014. január. 08. 17:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. január. 08. 21:14 Itthon

Ámokfutók videója: a rendőrség szerint már nincs vele dolguk

Korábban már kihallgatta a rendőrség annak az autónak a tulajdonosát, amellyel hajmeresztő tempóban, másokat veszélyeztetve száguldoztak az egyik sztrádán. Az ámokfutást felvették, és a videó a héten újra felbukkant, az ORFK Kommunikációs Szolgálata ezzel kapcsolatban reagált röviden. Szerintük az újabb feltöltéssel kapcsolatban már nem kell semmit sem tenniük.

A több mint hétperces felvételen egy nyári ámokfutást örökítettek meg az M7-es autópályán a Balatonról hazafelé tartó fiatalok. A videón látható egyebek mellett a kocsi kilométerórája, amelynek mutatója 200 kilométer/óra felett állt.

A káromkodó sofőr elmagyarázta, hogy szerinte miért nem vezet jól a többi autós. Ehhez képest ő úgy kerülte ki a külső sávban haladó kamiont, hogy a záróvonallal ellátott leállósávon keresztül előzte meg, vagyis totálisan veszélyeztette a forgalmat.

Nemcsak a teherjárművet, hanem más autókat is ugyanígy, a leállósávon keresztül előzött meg a fiatal vezető, aki menet közben még arra is tudott időt szakítani, hogy felhúzzon egy gumikesztyűt. A kormányt addig a haverja tartotta. Ahol a külső sávban több autó volt, ott nyugodtan használták a leállósávot addig, amíg vissza tudtak sorolni.

A nézők kedvéért megmutatták azt is, hogy ők egyébként komoly emberek lehetnek, mert pisztoly van a kesztyűtartójukban.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálat csütörtökön rövid közleményben reagált a videó újabb felbukkanásával kapcsolatban: „A rendőrség – egy feljelentésre indított korábbi eljárása keretében – megállapította, hogy a felvételt első alkalommal 2010. július 28-án, azaz több mint három év öt hónapja töltötték fel a világhálóra. A rendőrség azonosította a felvételen szereplőket, akiket eljárása során a gépjármű tulajdonosával és vezetőjével együtt kihallgatott. Az eljárás során rendelkezésre álló adatok, információk, szakértői vélemények alapján a rendőrség megállapította, hogy a felvétellel kapcsolatban szóba jöhető szabálysértések, bűncselekmények részben elévültek, részben nem valósultak meg. A felvétel ismételt feltöltése kapcsán a rendőrségnek – az előzőek alapján – további feladata nincs” – zárul a közlemény.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.