2014. január. 05. 14:46 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. január. 05. 14:37 Itthon

Lapáttal kelt testvére védelmére egy újfehértói nő

Két nővel és egy férfival szemben intézkedtek az újfehértói rendőrőrs járőrei - írta közleményében a rendőrség.

A nyíregyházi rendőrkapitányság újfehértói őrse garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást M. Tamásné 50 éves újfehértói lakos ellen, garázdaság vétség és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Tibor 33 éves máriapócsi lakos ellen, valamint testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Tímea 30 éves újfehértói lakos ellen - közölte a rendőrség.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi január 4-én megjelent élettársa szüleinek újfehértói házánál, ahonnan erőszakkal próbálta meg hazavinni az élettársát. A sértett kiabálására felfigyelt a házban tartózkodó testvére, aki azonnal kiszaladt az udvarra és egy lapáttal ütlegelni kezdte H. Tibort, majd az előttük parkoló gépjármű ablaküvegét is betörte.

Ekkor ért oda a sértett édesanyja is, aki a történteket észlelve kikapta M. Tímea kezéből a szerszámot, és ő is ütni kezdte a kocsit. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre siettek, ahol a két nőt elfogták, a rendőrőrsre előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. A férfit a mentőszolgálat munkatársai további orvosi ellátása érdekében a helyszínről kórházba szállították.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.