2013. december. 31. 10:37 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. december. 31. 12:30 Itthon

Verekedés tört ki egy fodrászatban, egy vendég végignézte

Verekedés tört ki egy petőfibányai fodrászatban – írta a heol.hu Heves megyei híroldal. A portál szerint két nő viszálya miatt most három ember ellen indult eljárás garázdaság gyanújával.

Hétfőn délután 13 óra körül egy petőfibányai nő tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletén – idézte fel a heol.hu. A nő azt mondta, az üzletben, ahol dolgozik, megjelent egyik nőismerőse két ismeretlen férfi társaságában. A heol.hu szerint egy fodrászüzletről volt szó.

A háromfős társaság előbb szidalmazni kezdte a nőt, majd a földre lökték és meg is verték. A nő ennek következtében orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett – közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A járőrök a helyszínen elfogták és előállították a hatvani kapitányságra H. Béla 47 éves budapesti és G. Alice 48 éves, illetve F. László 21 éves petőfibányai lakosokat, ahol ellenük szabadlábon hagyásuk mellett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a két nő közötti haragos viszony volt a cselekmény kiváltó oka. Úgy tudni, hogy a verekedés idején vendége is volt a fodrászatnak.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?