2013. december. 27. 08:28 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. december. 27. 08:34 Itthon

Fejlődés: egyre több az országgyűlési őr

Új autók, új emberek, több kabát, nadrág és bakancs - jó év vár az Országgyűlési Őrségre.

Harminc emberrel bővül az országgyűlési őrség létszáma az új esztendőben, így éves költsége 2,5 milliárd forint fölé emelkedik - számol be a Blikk pénteki száma. Ez úgy derült ki, hogy a lap megkérdezte a parlamenttől, milyen céllal szereztek be november végén 10 millió forintért többfunkciós esővédő szolgálati kabátot és nadrágot, illetve csaknem 6 millió forintért nyári és téli bakancsot.

Az országgyűlési őrségre 2014-ben többletfeladatok hárulnak – közölte a Blikkel a parlament sajtóirodája. Átveszi az új látogatóközpont és a mélygarázs biztosítását, az ottani beléptetéseket, biztonsági átvizsgálásokat. Ezért 30 fővel emelkedik az objektumőrök létszáma is. A lap közlése szerint a testület az idén január elsején 349 fős keretlétszámmal kezdte meg a szolgálatot. Az országgyűlési őrségre az idén összességében 2,3 milliárd adóforintot költhetett el a T. Ház, ami az említett létszámbővítés miatt 2014-ben mintegy 200 millióval emelkedik, azaz összességében átlépi a 2,5 milliárd forintot.

Az Országgyűlés Hivatala a ruhabeszerzésen kívül az óév végén négy új Skoda Superb megvásárlására is szerződést kötött, ezeket február végéig szállítja le a Porsche Hungaria 31,5 millió forintért. Az új kocsik a parlament indoklása szerint a jelenlegi gépjárműparkból kikerülő, 10-11 éves, több százezer kilométert futott autókat pótolják - írja az újság.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.