2013. december. 14. 11:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 14. 11:29 Itthon

MSZP: a kormány újabb csapást mér a nyelvoktatásra

Az MSZP szerint a kormány újabb csapást mér a nyelvoktatásra.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták oktatáspolitikusa szombaton azt mondta az MTI-nek: a felnőttképzési törvény rendkívül nehéz helyzetbe hozza a kisebb nyelviskolákat és az egyéni vállalkozóként dolgozó magántanárokat azzal, hogy akkreditáltatniuk kell oktatási programjukat, milliós kauciót kell letenniük és jelentős adminisztrációra kényszerülnek.

Az MSZP-s politikus szerint az anyagi és adminisztrációs többletterheket a nyelvoktató cégek jó része nem tudja majd vállalni, és az eddig legálisan dolgozó magántanárok is kénytelenek lesznek feketén tanítani. Ellenkező esetben, vagyis ha betartják a rendelkezéseket, színvonalesésre lehet számítani - mondta a szocialista párt elnökségi tagja, hangsúlyozva, hogy a nyelvoktatásban előre megírt képzési tervek helyett sokkal inkább az egyéni igények figyelembevételére van szükség.

Hozzátette: ez már a negyedik, a nyelvoktatást és -tanulást nehezítő intézkedése az Orbán-kormánynak. Ide sorolta a középiskolák nulladik évfolyamos nyelvi képzésének megszüntetését, a közismereti tárgyak számának csökkentését a szakiskolákban, valamint azt, hogy megszüntették a szakképzési alapból nyelvoktatásra fordítható támogatásokat a felnőttképzésben.

Véleménye szerint a kormány az idegen nyelvek elsajátításának megnehezítésével "falat húz" Magyarország határai köré.

Elmondta, ha az MSZP győz a választáson, visszaállítják a közismereti tárgyak korábbi óraszámát a szakképzésben, és állami és európai uniós forrásból garantálják, hogy az Erasmus programban minden egyetemi-főiskolai hallgató 3-5 hónapig külföldön tanulhasson idegen nyelvet és így nyelvvizsgát szerezhessen.

Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.