2013. december. 07. 06:23 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2013. december. 07. 09:03 Itthon

Meghosszabbították a nyomozást Vadai ügyében

A Központi Nyomozó Főügyészség jövő márciusig meghosszabbította a nyomozást Vadai Ágnes egykori honvédelmi államtitkár honlapjának fejlesztése ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet.

A volt államtitkár honlapjával kapcsolatban Hende Csaba honvédelmi miniszter tett feljelentést folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, ami azért merült fel, mert Vadai Ágnes államtitkár honlapjának szerkesztésével, és az ehhez köthető PR-feladatokkal két külsős céget is megbíztak több millió forintért, miközben ez a HM belső szabályzata szerint az akkori kommunikációs főosztály feladata volt – számol be a Magyar Nemzet szombati számában.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.