Tovább praktizálhat ügyvédként Ruttner György azok után is, hogy a Fővárosi Főügyészség vádat emelt ellene. Az ügyvédi kamara egyelőre nem függeszti fel – írja a Bors.
Ruttner Györgyöt kedden ügyvédi visszaéléssel, jelentős értékre elkövetett sikkasztással és büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás bűntettével vádolták meg. A bűncselekmények közül a jelentős értékre elkövetett sikkasztás büntetési tétele a legnagyobb: egytől öt évig terjedő börtön.
Ha mindhárom bűncselekmény bebizonyosodik, halmazati büntetésként hét és fél évig terjedő börtönt szabhat ki a bíróság. Ám a kamara külön-külön értékeli a vádakat, abból indul ki, hogy ha a legsúlyosabb ügyben öt évig terjed a büntetés, nem kell automatikusan felfüggeszteni a jogászt – írja a Bors.
A lapnak Jován László, Ruttner György ügyvédje nem nyilatkozik. Egyéb forrásból megtudták: ügyvédi körökben többen osztják azt a nézetet, hogy a vádak súlyos bűncselekményekről szólnak. Főleg azért, mert felmerült, hogy az ügyvéd hozzányúlt a rábízott pénzhez. A gyakorlat azt mutatja, hogy ilyen esetben – miután a kamara megkapja a vádiratot – összeül a fegyelmi tanács. Egészen más a helyzet, miután jogerős elmarasztaló ítélet születik.