Papcsák Ferenc nagy napja
Átadták a zuglói Bosnyák tér felújításának második ütemét kedden. A birtokba adáson Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP), a XIV. kerület polgármestere arról beszélt, hogy igazi közösségi főtere lett Zuglónak, ott rendezett, tiszta körülmények között találkozhatnak a városrészben élők.
Az első ütemben 2400 négyzetmétert újítottak meg 165 millió forint saját forrásból, a második ütem pedig 1700 négyzetméter megújítását jelentette, erre 172 millió forintot fordított az önkormányzat.
Közben már épül az 1935-ben épített templom félbehagyott tornya is, ez a tervek szerint húsvétra készül el. A polgármester jelezte: akkor 46 millió forintból a Csömöri út környéke is megújul.
Papcsák Ferenc elmondta, hogy a harmadik ütemben szeretnék kormányzati támogatással megújítani a térrel szemközti épületek homlokzatát, és nem mondtak le arról sem, hogy a főváros átadja a kerületnek a remíz épületét, ahol később egy kulturális központ jöhet létre. Kitért arra is: jövőre elkezdik a Mundo városközpont kialakítását, s az a közé ékelődött, fővárosi tulajdonú vásárcsarnok felújítását is szorgalmazzák.
Bárány Béla, a Páduai Szent Antal-plébániatemplom plébánosa felidézte, hogy a templomtornyot közadakozásból építik fel, s bízik abban, hogy nyáron megszólalhat az abban elhelyezett négy harang.
Szili Adrián, a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a megújult téren vásárokat tudnak tartani, a területen 27 padot, új lámpaoszlopokat és térfigyelő kamerákat helyeztek el, számos növényt, cserjét ültettek, s oda rövidesen különleges ülőkavicsokat is kihelyeznek.