Itthon hvg.hu 2013. december. 02. 21:33

Lövés dördült a Ferenciek terén

Vétlen lövés érte a Terrorelhárítási Központ munkatársát egyik kollégájának fegyveréből hétfő este Budapesten, egy sikeres elfogási akció után – közölték a TEK-től. Más források szerint egy rendőri akcióban dördült lövés a Ferenciek terén. Pontos részleteket nem tudni.

A TEK sérült munkatársát kórházba vitték. Hajdu János főigazgató vizsgálatot rendelt el, ennek lezárásáig további információt nem közölnek a TEK-től.

A HavariaPress úgy tudja, hogy a Ferenciek terén kommandósok próbáltak elfogni hétfő este egy keresett bűnözőt. A TEK-esek megállítottak egy taxit, amelyben utasként ült a keresett férfi. Kiszedték, és ekkor dördült lövés: nem az elfogott férfi lőtt, hanem az egyik kommandós, akaratlanul. Egy másik kommandóst talált el a hasán, akit súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.

MTI/Mihádák Zoltán

A rendőrség nem adott tájékoztatást az ügyről, de a BRFK sajtóügyeletén megerősítették a hvg.hu-nak azt, amit a TEK-től közöltek. Este fél 11-ig nem érkezett újabb hivatalos tájékoztatás az ügyről, a BRFK sajtóügyeletén arról sem tudtak információt adni, érinti-e a helyszínelés a Ferenciek tere közlekedését.

MTI/Lakatos Péter

A hvg.hu kereste a Belügyminisztérium sajtóosztályát, onnan azt közölték, hogy csak a Miniszterelnökség adhat választ az ügyben feltett kérdésekre.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.